Kiadó:
Cleopatra Records

Honlap:
www.icaruswitch.com

Az amerikai csapat 15 éves tetszhalott állapot után, 2012-ben tért vissza, egyöntetű kritikai elismerést kivívva: ebből következően talán szerencsésebb lenne nevüket Phoenix Whitch-re változtatni, hiszen az "új korszak" immáron második albuma minden, csak nem Icarusra jellemző zuhanás. A fiúk ott vették fel a fonalat, ahol hat évvel ezelőtt abbahagyták: az alapvetően sötét tónusú világképben remekül megvan egymás mellett az Iron Maidenre jellemző galopp, az Evergreyre emlékeztető, darkba forduló mélabú, az US-power karcossága vagy a panteisztikus, elszállós merengés – ennél fogva boszorkányos ügyességgel bújnak ki mindenféle kategorizálás alól, és ha az alapvető hangulati tónusok sokszínűségéből megpróbálod kiragadni a leginkább jellemzőt, úgy jársz, mintha vizet markoltál volna.

A sokszínűség persze nem mindig eredményez sikert, hiszen az eklektika folyamán gyakran elveszik a lényeg, esetleg a sok ide-oda csapkodásnak seggre-csüccs lesz a vége, a csapatnak azonban mégis sikerült egy olyan egyedi világot kiépíteni, aminek ösvényein bátran elindulhatsz, és nem fogsz eltévedni. A lemez másik fő erénye a jó értelemben vett ráérősség, ez pedig azért is meglepő, mert a 10 szerzemény hossza nem éri el a 45 percet, ami azonban ne tévesszen meg: itt minden egyes hangnak fontos szerepe van, a kohézió pedig annak a bámulatos csapatmunkának az eredménye, ami vitathatatlan érzékkel találja el az instrumentális és vokális részek arányát.

Persze lehet, hogy a mai fiataloknak már túl ráérős ez a fajta megközelítés, és a "power"-ből is többet szeretnének, de Icarusék tesznek az elvárásokra – ennek természetesen folyamodványa az underground státusz és a behatárolt rajongói bázis, bár a csapatnak elsősorban az önkifejezés, és nem a "like"-halmozás az elsődleges célja. Ez természetesen nem csap át öncélúságba, a megfogalmazott dallamok és instrumentális hangulati lenyomatok első hallásra is képesek a figyelmet felkelteni, sőt napokig a fülben visszhangzó refréneket kerekíteni – ám érdemes többször is nekifutni az anyagnak, hiszen az említett lényeglátás rengeteg apró, zenei csemegét rejt magában.

Az Icarus Witch nem a mai kor terméke, és ez hallatszik is. Ennek ellenére nem tűnik avíttnak, a megfogalmazott szövegi és zenei mondanivaló kortalanul ível át az elmúlt évtizedeken, amihez tökéletesen megtalálták a releváns hangzást, ami olyannyira passzol a zenekar által közvetített hangulathoz. Javaslom, szánj rá egy kis időt, hogy elmerülj benne és megtapasztalhasd az időtlenség zenei erényeit!

Garael