Kiadó:
Verycords/earMUSIC

Honlapok:
www.myrath.com
facebook.com/myrathband

Ünnep vagyon... Nem, nem a Szent Kereszt megtalálására gondoltam (bár arra is nyugodtan gondolhattam volna, és gondoltam is – nesze neked, szekularizált Európa!), hanem az új Myrath lemez megjelenésére hosszú, három éves várakozás után. Ezt a tunéziai proggerek jól elhúzták, az ígéretekhez híven minimum fél évet csúszott a kiadás, de egyáltalán nem bánom, mert az eredmény nem más, mint karrierjük legjobban megdörrenő, hangzásban csúcskategóriás albuma. A fölvételeket három helyen (Németország, Tunézia és Franciaország) és három producer-hangmérnökkel (Kévin Codfert, Eike Freese, Jens Bogren) végezték.

A tavalyi pozsonyi koncerten már volt alkalmunk meghallgatni pár új nótát, és bevallom, akkor nem fogtam padlót. Volt bennem némi félsz, hogy tovább poposodik az együttes eredendően innovatív, progos muzsikája. Szerencsére a "Shehili" nem ennek a lenyomata, jóllehet a bivaly erős kezdés után a lemez második fele kicsit megtorpanni látszik. Látszik, mondom, mert valójában egy-két kivétellel ezek a lassabb és szellősebb tételek a lemez leginvenciózusabb dalai. De erre majd visszatérünk!

Nem titok, hogy régi kedvencemmel és blogunk alapihletével, a Myrath-tal szemben az utóbbi években voltak bennem ellenérzések. Az ellenérzés talán túl erős kifejezés, inkább tartózkodó voltam, mert nem tudtam 100%-ig azonosulni a sajátos stílusuk egyébként teljesen érthető és szerves fejlődésének irányával. Egyre kevesebb lett a progresszivitás és egyre több a szinte mindent uraló vonós háttér. Ez lényegében most sem változott, de Malek Ben Arbia gitáros riffjei még sohasem haraptak ennyire és szólóban is érezhetően bátrabb. Egyedül Elyes Bouchoucha billentyűs szürke eminenciás szerepbe szorulását nem sikerült visszafordítani. Számomra érthetetlen, hogy miért nem használják ki, hogy neki is bazi jó hangja van; Zaher Zorgati ugyan világklasszis, de sokat dobna a dinamikán egy kis "adok-kapok". A billentyűk –  főleg a szinte folyamatos vonós háttér miatt –  gyakorlatilag minimális szerepet kapnak (az akkord-kíséreten túl), pedig a lemez legnagyobb dalában, a "Darkness Arise"-ban olyan jól esik az a nyúlfarknyi Hammond-szóló! Az olasz DGM-ből ismert Mularoni-Casali-féle duettek összességében szerintem jótékonyan hatnának a Myrath muzsikájára.

Az mindenképpen újdonság, hogy ha rövid időre is, de a "Monster In My Closet"-ben Ben Arbia megvillant egy kis dzsentes reszelést, sőt a lemezen akad egy feldolgozás is: a marokkói Les Frères Mégri egy 1972-es slágere (Lili Twil). Ezen a ponton talán túlságosan összetorlódnak a merengősebb dalok, s ezen nem segít az én ízlésemnek túlságosan lineáris, popos "No Holding Back", ami számomra egyértelműen a leggyöngébb láncszem az albumon. Szerencsére nem kis vigasztalást nyújt a már említett "Darkness Arise", ami végre egyértelmű visszautalás az első lemez elsöprő, SymphonyX-szerű vérbőségéhez. Alighanem az év dala!

Azt kell mondjam, hogy a "Shehili" a Myrath eddigi karrierjének legjobb albuma, még úgy is, hogy a mai napig elfogult vagyok a debütációval szemben. Nekem úgy tűnik, hogy ezzel az anyaggal fölértek a csúcsra: a részletgazdagság, a hangzás, a produkció, az összeért keleti ízek, a zenészek közötti összhang és egyensúly, a kompozíciós képességek... gyakorlatilag minden passzol. Gyanús, hogy az év végi toplistán ott lesz az első három között!

Tartuffe