Ilyen szerencsés konstelláció talán egyszer ha adódik az ember életében, ezért nem nagyon volt kérdés, hogy felkerekedünk és három napot a szlovák(?) fővárosban töltünk. A szerencse, na meg a nálunknál lényegesen fejlettebb rockzenei kultúra úgy hozta, hogy két egymást követő napon, két nem akármilyen koncertélménnyel kecsegtető hangverseny került megrendezésre. Viszont, ha már ott voltunk, indokolt volt egy – népszerű szóhasználattal élve – nulladik napot is beiktatni hétfőn a városnézésre és a ráhangolódásra. Egy bizonyos életkor fölött az ember elkényelmesedik és jobban is esik kipihenten koncertre érkezni, bár ezt a cimboráim teljesen máshogy látják. Szerintük egy menthetetlen és elkényelmesedett kanapékrumpli vagyok, aki a lustasága okán nagyon nem érdemli meg, hogy élőben egy színpadon lássa Satrianit, Petruccit és az abszolút "kult-státusz"-ban alkotó Uli Jon Rothot, merthogy a Myrath utáni nap közvetlen a G3 is a városba érkezett… De róluk majd később...

A Randal Club ideális koncerthelyszín kisebb csapatoknak, belülről a mi "hajónkra" emlékeztet leginkább, habár a koncerttér némileg kisebb talán. A hazájában már nagyon-nagyon régóta nyomuló francia Manigance műsora alatt az előtérben söröztünk (nem először a pozsonyi tartózkodásunk alatt…), ami nem véletlen, két komoly indok is emellett szólt. Az első a minőségi sör, a második a nem minőségi zene. Harmatosak voltak, közepes és annál is gyengébb dalokkal. És hogy mennyire nem az előzenekarokkal szembeni kötelező előítélet szól belőlem, bevallom; a helyi Renaissense kimondottan jó zenét tol, különösen a gitáros/frontember volt meggyőző fazonilag és hangilag egyaránt. Érdemes rájuk keresni.

Annyira minden klappolt ezen a három napon, hogy szükségszerűen kellett valami, ami hagy némi szeplőt a tökéletességen. A szeplő pedig a Myrath-billentyűs, Elyes Bouchoucha volt. Illetve nem volt. Megbetegedett és hazautazott néhány napra. Nélküle azért lement a koncert, és egyébként is a hangképet meghatározó vonósok sem élőben szólnak, tehát az élvezhetőségen oly nagy csorba azért nem esett, de azért jobb lett volna, ha nem őt, hanem a totálisan értelmetlen szerepet hozó és giccsbe hajló táncot bemutató hastáncoslányt dönti le lábról az influenza…

Azt viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy a Myrath mennyire magabiztos koncertbandává nőtte ki magát, élén Zaher Zorgati énekessel, aki adottságait tekintve simán a világ legjobb frontemberei között lehetne. Itt is pillanatok alatt vett meg mindenkit kilóra, a csajokat kinézetével és hangjával, a faszikat csak hangjával, bár tény, hogy nem akármilyen karizmája van a srácnak, ami persze nem homályosíthatja el Torrente alapigazságát; "buzulás, az nuku!"

Ahogy az várható volt, utolsó két lemez volt a fókuszban és kaptunk ízelítőt az új anyagról is. Ezekkel a dalokkal nálam nem lehet tévedni, a Myrath utóbbi két albuma simán éves toplista első volt, tehát nem árultak zsákbamacskát. Hozták a kötelezőt, mindenféle extra nélkül, de mint mondtam ez az orientális zenei világ nekem önmagában is extra. Aligha hiszem, hogy volt olyan, aki csalódottan távozott.

Túrisas