Pretty Maids: Undress Your Madness (2019)

y_264.jpg

Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.prettymaids.dk
facebook.com/prettymaids

Mivel a kétezres évek közepe óta a Frontiers istállóban rugdalóznak a nevükkel ellentétben nem is annyira csinos dán hölgyek, egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy az új lemez még a közvetlen elődöknél is dallamosabbra – hogy ne mondjam –, kommerszebbre sikerült. Persze ez a tendencia a '80-as évekig visszavezethető kezdetektől fogva jellemző volt rájuk: a tipikusan európai heavy/power alapokra mindig is tudatosan emelték rá a fogósabbnál fogósabb melódiákat, bár – számomra érthetetlen módon – minden igyekezetük ellenére elkerülte őket az átütő siker.

Az elmúlt 10 év egyfajta másodvirágzását hozta el a zenekarnak, és csak remélni tudom, hogy Ronnie Atkins nemrég bejelentett tüdőrákja nem fogja megakasztani ezt a folyamatot. Ronnie-nak innen kívánunk teljes és gyors fölépülést! A Pretty Maids egyébként – nagyon helyesen – arra törekszik, hogy ne nyújtsa túl hosszúra az albumait, csak azok a számok kerüljenek föl rá, amelyek tényleg "működnek". Ennek megfelelően az őrületet sem vetkőztetik túl sokáig, a lemez kb. 50 perces játékideje éppen az egészséges határokon belül marad.

Miközben a fejemet bólogatva és az öklömet rázva sokadjára hallgatom a lemezt, a kisördög azért ott bujkál bennem: vajon nem vitték-e túlzásba a fenenagy dallamérzékenységet és modernizációt? Nem örülök annak, hogy nemcsak az őrületüket meztelenítették le, hanem sokszor bizony a ritmusképleteiket is. Nem rajongok azért a szakmában bubópestisként terjedő divatért, melynek következményeként egyre több rádióbarát, pumpálós diszkóritmus veti föl ronda fejét. Persze lehet, hogy csak én radikalizálódom a sok jazz hallgatás miatt...

Bármilyen kétségek merülnek föl bennem, ezt a lemezt tiszta élvezet hallgatni. Talán kevésbé "tartalmas" mint elődei, talán kötöttek is egy-két kompromisszumot a kiadói elvárások miatt, de ettől még jó az album; ráadásul kifejezetten "kurrens" ahhoz képest, hogy egy majd' 40 éves csapatról beszélünk...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika