Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.deafrat.com
facebook.com/DeafRat

A süket denevérek hárman vannak: egy énekes, két gitáros, és egyáltalán nem süketek, sőt, kifejezetten jó fülük van a dallamos aréna rock slágerekhez. Hogy miben különböznek az összes többi skandináv hard rock zenekartól? Hát, olyan sokban nem. Egyrészt egy kicsit "gonoszkásabb" az arculat: fejjel lefelé fordított kereszt a logóban, sok-sok ördög a dalszövegekben. Ez speciel épp irritáló, fölösleges, és pont ettől a műfajtól meglehetősen idegen. Sajnos azonban számolnunk kell az olyan propaganda-művészekkel, cirkuszi bohócokkal, sokk-marketingben gondolkodó mefisztói alakokkal, mint pl. a Ghost, akik bizony jó üzleti fogásként, középszerű zenei teljesítményük fölturbózása, eladhatóvá tétele érdekében polgárjogot követeltek ezeknek a baromságoknak a dallamos rockzene kontextusában is. Uff!

A másik különbség a telített skandináv színtérhez képest az, hogy a Deaf Rat (nagyjából a Saffire-höz hasonlóan) nemcsak a '80-as évek cicanadrágos, pufihajú shock/hair/sleaze metal/rock hagyományaiból építkezik, hanem visszanyúl egészen a '70-es évekig, a Black Sabbath, Dio, Rainbow féle európai hard rockhoz, de a Kiss és Alice Cooper által fémjelzett rock teátrumhoz is. A gyökerek tehát a szokásosnál egy kicsit mélyebbre nyúlnak, és ez kölcsönöz egyfajta tökösséget és egyéni hangulatot a muzsikának. Az irány szerintem jó; remélem, más zenekarok is tanulnak belőle.

A konkrét kivitelezésről azt tudom mondani, hogy "nem rossz, nem rossz", de nekem azért nem elég ütős, ragadós, arcba mászó. A tartalmat egy nagyon szilád szerkezettel keretezték, amit a kezdő "Fallen Angels", a baljós hangulatú záró ballada, a "Welcome To Hell" és középen (mintegy merevítőként) a címadó alkot. Ezek baromi jó dalok, a többi esetében azonban nem indultak be nálam a szokásos ökölrázó reflexek. Mivel azonban egy tehetséges, keményen dolgozó, ambiciózus fiatal bandáról és annak bemutatkozó albumáról beszélünk, még akármi (is) történhet...

Tartuffe