Kiadó:
AFM Records

Honlap:
www.crystalviper.com

Ez az év a nők éve. Nem mintha máskor nem az lenne – a Mee Too-mozgalom elsöprő lendületében is megpróbálok középkori plátói szerelmet valló lovagként viselkedni a hölgyekkel szemben –, de a heavy metal zenét eddig mindig is a férfiak terepének tartottam, a szimfonikus metal gótikus szopránkáinak ellenére is, és legfeljebb az olyan dominák jelenlétét éreztem izgalmasnak, akik a nagyhangú és nagy hangú hímek erejével képesek leordítani az ember fejét. Nos, idén aztán kaptam a jóból, hiszen mind a "Kobra And The Lotus", mind a "Sascha Paeth's Masters Of Ceremony" megmutatták, hogy igenis létezik a "girl power", amitől a megadás jeleként kénytelenek vagyunk a meghajlás mellett térdre is esni, és elismerni: a metalnak nemcsak királya van több, de királynője is.

Magára a csapatra – jóllehet már 2003 óta léteznek – az Ossián Tribute feldolgozásalbumon akadtam bele, ahol Marta Gabriel elbűvölő lengyel akcentussal, de igazi amazonként bevállalva, magyarul süvöltötte el az "Ítéletnap"-ot, olyan vehemenciával, hogy arra minden bűnös élő és holt bűnbánatot gyakorolt volna – már ha nem lenne igazán gyarló az ember. (Aminek egyik példája az itt megénekelt Dyaltov Pass nevű rejtély, ami máig izgatja a konteo hívők fantáziáját.)

A megfejtés kulcsa a nyolcvanas években csúcson levő, aztán újra reneszánszát élő ikergitáros heavy metal, amit remek dallamokkal és szólókkal tömnek tele (naná, ez a stílus sajátja): jóllehet, ezerszer elkoptatott sémákkal találkozhatsz, de az elővezetés első rangú, amitől szétoszlik a pállott szag és a vér dübörögve kezd el áramlani ereidben.

Ott van mindjárt a "Prelude" utáni "Still Alive", amiben igazából nincs semmi, amit már ne hallottál volna, mégis, olyan ráncfelvarrásnak vagyunk tanúi – no, nem az énekesnő esetében, akiről sok minden eszébe jut a férfiembernek, csak a ráncok nem – ahol a zenei plasztikai sebész igazi mestermunkát végzett.

De miért is vagyok ennyire oda egy tulajdonképpen "lejárt lemezt" megtestesítő lemezért? Mert süt belőle az élvezet, az az attitűd, ami a két gitárral felvezetett tradicionális heavy metal lényege, és amiért kamaszok ezrei fogtak és fognak hangszert a kezükbe, hogy aztán a tükör előtt begyakorolt pózokkal elinduljanak a zene rögös, messzibe vesző útjain. Lehet persze legyinteni az egészre, mint ahogy lehet legyinteni az egyszerű, otthoni örömmel telt pillanatokra, de ne feledd: ezzel lehet, hogy elsiklasz olyan dolgok felett, melyek könnyen széppé tehetik a szürke mindennapokat.

A már címében is true "Tales Of Fire And Ice"-t egyébként nem húzták hosszúra, a nyolcvanas évek stílusában ráférne az egész egy 90 perces kazetta A oldalára, de ez azt is jelenti, hogy nincs töltelék; itt bizony csupa himnusz és csatadal masírozik egymás után, és aki nem kezd el bólogatni a klipes "Bright Lights" vérre hívó ütemeire, az menthetetlenül antitalentum, aki minden bizonnyal elbukik a rock katonái toborzó kampányának orvosi vizsgálatán. Fellebbezés pedig nincs.

Garael