Ügyeletes kedvenc 60. – Yes: Homeworld [The Ladder] (The Ladder, 1999)
Alighanem éppen egy mániás epizódomat élem, melynek tárgya a Yes, de rendjén van ez így. Lelkesedhetnék éppen a szó szerint betegre ajnározott, de minimum furcsa (mindössze 18 éves) Billie Eilishért is, csak azért még sokkal, de sokkal többet kellene az asztalra letennie, illetve el kellene mennie egy jó pszichológushoz. Mondom ezt én, aki momentán egy mániás epizód közepén vagyok...
Nincs két hete, hogy arról értekeztem: a Yes "irigylésre méltó pályafutásában kreatív szempontból három kiemelkedő periódusról beszélhetünk. Az első a zenekar születésétől számított első néhány év, nagyjából az 1969-től '72-ig terjedő időszak. A második az ún. Trevor Rabin-éra, azon belül is az 1983-tól '87-ig tartó szakasz, amely sajnos mindössze két albumot termett nekünk, rajongóknak (90125, Big Generator). Végül a 'modern korszak' két legzseniálisabb lemeze, a 'The Ladder' (1999) és a 'Magnification' (2001) által behatárolt rövid időintervallum." A múltkori posztban a Rabin-éra egyik kiemelkedő szerzeményét emeltem ki (Shoot High Aim Low), most pedig kényszeres zenehallgatási szokásaimnak köszönhetően a "modern korszak" kerül terítékre, annak egy emblematikus szerzeményével, a "The Ladder" című hibátlan lemez első (és lényegében címadó) tételével.
A "létrás" lemez (amit – jól emlékszem – egy minneapolisi használt CD üzletben vettem blindre) több szempontból fontos mérföldkő volt a zenekar életében: egyrészt megérezték, hogy össze kell szedniük magukat, friss teremtő erőket kell magukban mozgósítani ahhoz, hogy visszanyerjék a kritikusok kegyeit (ez nagyjából sikerült is), másrészt a stúdiómunkálatok megkezdése előtt elhatározták, hogy nincs különcködés, minden dalt közösen szereznek (és jegyeznek), valamint újra külső "fület", azaz, egy szimpatikus, neves producert vonnak be a munkálatokba – akit a kanadai Bruce Fairbairn személyében meg is találtak. Fairbairn komoly referenciákkal rendelkezett, hiszen olyan előadók lemezeit producerelte korábban, mint a Blue Öyster Cult, Bon Jovi, Poison, Aerosmith, AC/DC, Scorpions, Van Halen, Chicago, INXS, Kiss. Sajnos Fairbairn éppen a lemez keverése közben hunyt el tragikus hirtelenséggel; Jon Anderson, a Yes énekese talált rá vancouveri otthonában. A csapat végül az ő emlékének dedikálta az albumot.
Az Eagle Records gondozásában megjelent lemezen – a Yestől egyébként szokatlanul – afrikai hatások is megjelennek (Can I?, Nine Voices), a "The Messenger"-t például Bob Marley ihlette. Ez persze előfordult más – hogy egy tipikus amerikai kifejezéssel éljek – "kaukázusi" gyökerű muzsikusokkal is, elég ha pl. Paul Simon kifejezetten sikeres "Graceland" (1986) albumára gondolunk. A "The Ladder" ugyanakkor egyfajta visszatérési kísérlet is volt az együttes első meghatározó korszakának stílusához, miközben igyekeztek megteremteni egy jellemzően modern hangzást. Ebben nagy segítségükre volt Igor Khoroshev billentyűs (egy tipikus orosz csodagyerek), aki sajnos a turné alatt belekeveredett egy ronda szexuális zaklatási ügybe, amit később bíróságon kívül rendeztek, de a csapat (érthető okokból) kénytelen volt megválni tőle.
A "Homeworld (The Ladder)" eredeti munkacíme "Climbing the Ladder" volt, és egy Homeworld nevű számítógépes stratégiai játékhoz készült, melynek tematikájához igazították a szöveget is. (Anyabolygójuk elpusztítása után a túlélők űr-odüsszeiára indulnak, hogy egy élhető régi-új világot találjanak maguknak.) A közel 10 perces szám igazi tűzijátéka a Yes szinte teljes eszközkészletének; minden tipikus, rájuk jellemző zenei fordulat, stíluselem megjelenik benne. Olyan változatos és sokrétű a szerzemény, hogy Anderson szerint majdnem lemaradt az albumról, mert alig tudták a különböző részeket kellőképpen összehangolni, koherens egységgé kovácsolni. Részemről marha hálás vagyok, hogy végül sikerült, és a zseniális dal nem maradt le az albumról.
Aki a stúdióváltozatot kívánja meghallgatni az IDE kattintson, az én választásom viszont egy koncert előadásra esett a 2000-ben dupla CD-n és DVD-n megjelent "House of Yes: Live from House of Blues"-ról. Ezt a DVD-t nem mellesleg nevetségesen olcsón be lehet szerezni: Yes rajongóknak kötelező!
Tartuffe