Kiadó:
Hammerworld

Honlap:
tengerszem.bandcamp.com

Bevallom, Danics Dórát akkor is meghallgattam volna, ha az általam nem annyira ismert (szeretett) extrém metal stílusok valamelyikén szólal (rikácsol, károg, hörög) meg: az X-faktorban nyújtott teljesítménye alapján vastagon nemzetközi színvonalú tehetségnek lettem fültanúja, aki ráadásul némi finom intellektualitást (nem sznobizmust!) is megpróbált a nagyérdeműnek közvetíteni. Azt nem mondom, hogy meglepődtem a metal-jelenléten, hiszen Dóra már játszott az István a királyban – tehát valószínűleg nem áll tőle távol a rock műfaj, de azért mondjuk ki: szokatlan, ha egy hazai tehetségkutató valamelyik nyertese egy egész lemezt szentel addig rejtett "fémes" attitűdjének.

Dórát a versenyben egy állandóan önmagába néző, az érzelmi skála mindkét pólusát szívesen bejáró és a dalt egész testével követő, kicsit "alteros" világú énekesnek ismertem meg, akinek a szöveg ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a dallam, így hitelesen tudja tolmácsolni azokat a megzenésített verseket is, amelyeket lehet, hogy sokan az ő tolmácsolásában ismertek meg. Ebből a szempontból tehát nem lehetett megoldhatatlan kihívás Mazán Attilával, a Gyöngyvér együttes karizmatikus tagjával közös munkát vállalni, ami pedig a kooperáció vokális részét illeti, biztos voltam benne, hogy Dóra úgy tud idomulni hangjával ehhez a riffelős világhoz is, hogy ne érezze az ember két félnek az egészt.

A zene pedig metal, méghozzá annak egy súlyosabb peremvidékéről, onnan, ahonnan a kohók köpik a világba a folyékony vasat, amihez gépek csattogása, zakatolása, mormogása, zümmögése szolgál aláfestő zeneként. Az indusztriális alapokat sokan a Rammsteintől eredeztetik, de én a német csapatot jó egy évtizeddel megelőzve a Die Krupps nevezetű formáció által ismertem meg ezt a végletekig feszített, néha monoton, néha ütemenként más és más sebességet produkáló, dehumanizáló stílust – a Tengerszem esetében azonban jóval árnyaltabb a kép.

A vendég-barátokkal rögzített albumon ugyanis jóval sokrétűbb zene folyik (csakis a fém olvadási pontjára felfűtve), ami köszönhető Mazán Attila a Gyöngyvérből már ismert kreativitásának és az énekesnő a metalba integránsan illeszkedő, ám mégis új színt hozó dallamvilágának, annak a dallamvilágnak, ami több esetben is szétfeszíti az "ipari" kereteket; és jóllehet, a mélyen morgó gitárok megmaradnak, a fő szervező elemmé mégis a vokál lép elő. Ha analógiát kellene találnom, néhány dalban felsejlik a Virrasztók dallamvilága, egy jóval összetettebb, dallamosabb formában – és persze más szövegi tematikával.

Természetesen néha a gépeknek is pihenni kell: a "Gaia" szinte világzenés megfogalmazása, vagy a "Meteor" zongorán alapuló álomszerű lebegése remekül oldja a tömör hangzásképet, és "színezi ki" a fémszürke alapárnyalatokat. A stílusok sokféleségét a "Viharban Táncolni", és az "Ima" teszi teljessé: előbbi egy "hintázós" groove-val megbolondított, groteszkbe forduló zenei emlék, egy csodálatos, rózsaként kinyíló refrénnel, utóbbi pedig egy indusztriális népdal (nem, nem a kohászok kezdenek el magyar nótát danolászni) parafrázis, amit ilyen környezetbe ilyen élvezhető módon illeszteni több mint ügyesség: a zenei stílusok eredetforrásának ismerete, ahol mindennek meg van a helye és a szerepe.

A leírtakból nyilvánvaló: a dalok mindegyike önálló karakterrel bír, ugyanakkor az album egysége végig töretlen marad. Hallatszik, hogy az előre megálmodott hangzási-hangulati koncepcióban egy pillanatnyi ingadozás sem volt, a színvonal végig egyenletesen hozza azt, amit a szereplőktől elvártam. Dóra ezer hangi árnyalattal robbantja ki a dalokba rejtett feszültséget, vagy zsongítja pihentető lebegéssé a hangulatot, a meghívott vendégek, és persze Mazi pedig remek alapokat biztosít az érzelmi cunamihoz.

A szövegeket nem elemezném, úgy gondolom, hogy jóval meghaladják a stílus, vagy akár a pop sztenderdjeit – kiviláglik belőlük Dóra lírai alkata és a költészet iránti alázata, valamint Mazi művészi érzékenysége. Kellemes meglepetés a lemez ezekben a járványos időkben, s ha ellenszer még nem is létezik (?) a vírusra, a Tengerszem legalább jókedvbe ringathat, aminek idejére elfeledheted azt, ami körülvesz.

Garael