Kiadó:
earMusic

Honlap:
wwww.alicecooper.com

A rock n' roll az nem egy tánc! – kiabálta Pajor Tamás, a Neurotic frontembere annak idején, és milyen igaza volt! Ugyanakkor zeneileg nem egy túlbonyolított kifejezési forma, az alap négynegyedes ritmusképletből származó lüktetés a felénekelhető dallamok jelegét is meghatározza, melyekben ott van a blues munkadalokból származó érzelmi világa, a rockabilly hedonizmusa és a western swing idealista, de gúnyba is hajlítható hősiessége. Alice Cooper a stílus egyik nagy öregje, aki a '60-as években indulva formálta a hard rock képére az '50-es évek kedvelt stílusát: a Beatles, a Rolling Stones – és még jó pár nevet említhetnék – mellől elstartolva aztán jól ráérzett a hangvételre építhető látványelemekre és lett egyik alapítója a később számtalan követőre akadó sokk-rocknak.

Az énekes ugyanakkor nem zárta magát kedvelt stílusa falai közé, ha kellett, a hajbandák aréna-slágerességét, ha kellett, akkor a modernebb, Rammsteinhez közel álló modernebb ritmusokra aprítva a színpadi bábukat hirdette, hogy a rock n' roll igazán életképes másfajta környezetben is, és nem kell sok ész – csak fül – ahhoz, hogy vele együtt kiálthassuk: igazad van, mester!

A "Detroit Stories" ugyanakkor egy pőre, szikárra gyúrt album, amúgy a kezdetek stílusában, pusztán a gitárok erőteljes mélysége árulkodik arról, hogy az első sikerek után jó hatvan évvel később járunk. Hatvan, értitek? És még vannak olyanok, akik szerint a rock halott. Az persze igaz, hogy az új album, nem a tinik kedvenc hallgatni valója lesz, bár mondjuk a Volbeat rajongók visszalépdelve az időben, ráakadhatnak Cooper most prezentált hatásaira és így magára a lemezre is, de azt hiszem, az énekes még ma is tetemes rajongótábora van olyan erős, hogy ne kelljen megtámogatni őket – mert a rock n' roll az nem egy tánc, ugye?

Vélhetően nem  sok újdonságot tudok mondani azoknak, akik ismerik a korai bombák – "School's Out", "Billion Dollar Babies" – valamint Alice jól felismerhető hatásainak lemezeit, és azt hiszem, Coopernek sem ez volt az elsődleges szándéka (legalábbis zeneileg), mert a szövegekben, azokban a kissé ironikus, sőt, önironikus vallomásokban, mindig is erős volt az öreg, és ez most sincs másként. Az persze tagadhatatlan, hogy a nosztalgia értékerősítő erejére jól rájátszik a banda, hiszen Alice Detroitból indult annak idején azon a rögös úton, amelynek elejére jelenünkben visszanéz, és talán nem is működnének e nélkül – no és persze Bob Ezrin producer áldásos tevékenysége nélkül – a prezentált szerzemények, melyek, mint írtam, egy pár évtizeddel korábbi időszakba röpítik a hallgatót. (Biztonságképpen jó pár ismert detroiti arc játszik a lemezen, úgy, mint  Wayne Kramer (az MC5 gitárosa), Johnny "Bee" Badanjek (a Detroit Wheels dobosa), Paul Randolph (legendás detroiti jazz/R'n'B basszer), valamint a Motor City Horns). Nem véletlen hát a kezdés sem, amely egy The Velvet Underground szám feldolgozása: a kissé öregesre vett ütemekre az alap rajongó ugyanakkor kényelmesen elbugizhat, hogy aztán a folytatásban – "Go Man Go" – rádoppingolva rohanjon egyet a kiabálós verze sebesebb ritmusára.

Alice azonban nagy csibész, és ha kell, könnyedén kilép a rock n' roll kötelező sablonjaiból: az "Our Love Will Change the World" akár egy Beach Boys sláger is lehetne, de nem az, hanem  az Outrageous Cherry nevű michigani banda dallambombájának feldolgozása, a "$1000 High Heel Shoes" pedig egy funky darab fúvósokkal, vokállal, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem marad érintetlenül a delta blues ősforrása sem, a "Falling In Love" refrénjére nagy derültségemre Hobo "Ki vagyok én"-jének dallamait is könnyedén ráénekelheti a hallgató, a "Wonderful World" pedig még komorabbá teszi az Alice által kedvelt sötét árnyalatokat, hiszen a refrént alapul véve akár egy ereje teljében lévő Danzig szerzemény is lehetne.

Nem sorolom fel a lemez összes darabját, mert akad belőlük elég – 15 –, így ha néhány töltelék be is csúszott, van elég muníció ahhoz, hogy akár a fotelben ülve is zenei időutazásra induljunk, esetleg a nosztalgia vonatára felszállva elruccanjunk Detroitba – hiszen a rock n' roll az nem egy tánc, ugye?

Garael