A heavy metal brit újhullámából azért jónéhány zenekar lemorzsolódott a '80-as években, ilyen-olyan okok miatt nem jutottak el a szélesebb körű ismertségig. A Metallica és személy szerint Lars Ulrich próbálta valamelyest utólag megmutatni őket a világnak. Ez jobban sikerült a Diamond Head és a Blitzkrieg esetén, akiket fel is dolgoztak. Az Ulrich által (is) szerkesztett "New Wave of British Heavy Metal '79 Revisited" válogatás már kevesebb vizet zavart. Részben talán azért, mert egész ismert bandák is felkerültek rá (Saxon, Def Leppard, Raven, Venom, Girlschool), nekik nem kellett már hírverés.

Van azért ott néhány banda, akik megérdemelnének némi extra figyelmet (Tygers Of Pan Tang, Vardis, Angel Witch, Fist, Praying Mantis stb.), és például a Tokyo Blade, a Cloven Hoof, a Demon, a Battleaxe vagy a Satan nem is fért fel a dupla CD-re, pedig az első néhány lemeze ezeknek a csapatoknak is klasszikus ma már. Nem fogok ezek mindegyikéről írni, nem kell megijedni, de a Vardis és a Demon mellé a Fistet azért felsorakoztatom ebben a rovatban, mert tőlük ezt az albumot kifejezetten szeretem, és gyanítom, nem túl sokan ismerik.

Demon Fist. Azon túl, hogy remek zenekarnév lenne, nekem így együtt maradt meg, mert a 90 perces kazetta egyik oldalára a "The Unexpected Guest", a másikra pedig a "Back With A Vengeance" került. Akkoriban kevés maszek járt ki nyugatra rocklemezekért, ezek jellemzően megjelentek a pécsi vásárban. Ott lehetett kazit adni nekik, amit egy hónappal később kaptál vissza ilyen-olyan finomságokkal – némi ellentételezés fejében, természetesen. (Később aztán mindkettőt beszereztem LP-n.)

Három év alatt két nagylemez és négy EP. A Fist (eredetileg Axe) repülőrajtot vett… aztán ennyi. Történt azért egy s más a két album között, kiadót és énekest váltottak, bevettek egy második gitárost, mozgalmas időszak lehetett. De hiába turnéztak az UFO-val, Iron Maidennel és a Judas Priesttel, a banda gyorsan szétesett. Csak 2005-ben jelent meg egy újabb korong ezen a néven, amit a zenekar első énekese és dobosa hozott össze - ez se nem jó, se sok köze nincsen az eredeti csapat szellemiségéhez.

Az itt hallható muzsikát leginkább a korai Judas Priesthez lehetne hasonlítani. Nem teljesen kiforrott heavy metal – zeneileg még markánsak a hard rock gyökerek, hozzáállásban, lendületben azonban kétségkívül nagyon fém. "Mi vagyunk a Fist, és szétrúgjuk a seggedet!” – ez a mentalitás süt át az egész produkción. Szétfeszíti a magabiztosság. Mely később, amint látjuk, mégsem igazolódott be.

Kár értük, mert hallhatóan jó dalszerzők voltak, nem csak a korai metal kliséiben gondolkodtak, és volt talán egy kis amerikai íz is a zenéjükben. A Metallica igazán feldolgozhatná a "Turn The Hell On” vagy az "S.S. Giro" című számukat egy EP-re, vagy bónusznak, megérdemelnének némi retrospektív népszerűséget. De az első lemezről a "Name Rank And Serial Number" is remek alapanyag lenne.

Kotta