Kiadó:
AFM Records

Honlap:
www.brainstorm-web.net

Pandémia ide, közel-keleti válság oda, a Brainstorm nem tud hibázni, még akkor sem, ha a választott irányvonal tulajdonképpen regresszió, amit nem szokás pozitív értékekkel felruházni. Tegyünk hát erre a felfordult világra, és dicsérjük azt, ami igazán a szívünkből jön, kissé talán félretéve a szakmaiságot, és adózzunk az érzelmeknek – éljen Dionysos!

A csapat mindig is erős volt dallamteremtésben, így addig csupaszították a dalaikat, míg lélegző, lüktető dallamdarabokká váltak, lenyesvén az olyan "felesleget", ami a progresszióhoz vezet – ha a jelenlegi Iron Maiden a maga elnyújtott, ismétlős attitűdjével a tézis, akkor a Brainstrom az antitézis. Nem, azért nem váltottak punkba, de az a fajta németesen szögletes, néha amerikai ízeket is felmutató power metal, amit eddig is játszottak, még sosem volt ennyire slágerközpontú. És tudjátok mi a remek ebben? – hogy sikerült elkerülniük a szentimentalizmus vagy hatásvadászat csapdáit, a megszokott riffek hátán előretörő dallamok formai kerete néha a speedbe rohan, állva hagyván a hallgatót, hogy az állát keresse.

Ott van mindjárt az "Escape The Silence", amelyben a germán vezénylő tábornok, Peter "Peavy" Wagner sietett segítségül a fülbemászásban, és hát jól tudjuk a Rage elmúlt korszakából, hogy ebben nem ismer kegyelmet. Persze tenni kellett arról is, hogy ne a Barbie babák kedvenc zenekarává avanzsálódjanak a fiúk, amihez a produceri feladatokat is ellátó, az Orden Oganból ismerős "Seeb" Levermann nyesett egyet-kettőt bárdjával az ütemeken, melyeket aztán morózussá változtatott a viking munka.

A "Glory Disappears" aztán megmutatja, hová is akartak eljutni a zenészek, ekkora himnuszt előrántani a Helloween vagy a jó formában lévő Manowar szokott: biztos vagyok benne, ha a rádiók Brainstormot játszanának, másnapra a decens háziasszonyok is a dal refrénjére töltenék a káposztát.

Azt persze nem szabad elhallgatni, hogy felüti a fejét egy-két ismerős megoldás, de hát az együttes több mint harminc éves – bizony –, és igazából nem volt egyetlen leállós korszakuk sem. Ember – illetve zenekar – legyen a talpán, ha ezalatt nem alakul ki egy olyan karakter, amely mindent elborító, formáló erővé kovácsolja a zenészek riff- és dalalkotását.

Igaz, ami igaz, az egyszerűsödés nem kedvezett a gitárszólóknak, de valljuk be, a Brainstromot sosem ezért szerettük, még akkor sem, ha azóta a szóló pártra adtuk le a szavazatunkat, mióta metal-ország állampolgáraivá váltunk.

Andy B. Franck egy slágerfolyamból elővarázsolt teuton istenségként vetíti az egymás után katonás sorrendben érkező melódiákat, szélesvásznú, acélszürke vászonra, hogy aztán a lelkes közönség állva tapsoljon nekik. Fiúk, ez most igazán parádésra sikeredett, a szörnyű borító ellenére is, hunyjuk hát le a szemünket, és adjuk át magunkat a csapat varázsolta hangulatnak, biztos, hogy nem koponyák fognak a szemünk előtt táncolni!

Garael