Érdekes vélemények fogalmazódnak itt meg tanult kollégáimtól, megannyi igazsággal. Egyrészről a zeneipar és a rockzene válságáról, az abból következő gyenge felhozatallal magam sem tudok vitatkozni, szinte egyetlen lemez sem sokkolt és taglózott le igazán az idén (Yngwie igen, de az pont az ellenkező előjellel...), másrészt lehet, hogy tényleg öregszünk és a "régen minden jobb volt"-érzés hajlítja meg a teret körülöttünk és zavarja meg a valóságérzékelésünket.

Részemről egészen biztos vagyok abban, hogy soha ennyi képzett és kiváló muzsikus nem volt a világon; legalábbis nem hiszem, hogy akár a kétezres években is mindennapos lett volna, hogy két-hároméves ázsiai kislányok nyomnak el hibátlanul bravúrdarabokat. Mégis érzem az egy helyben topogást, sőt akár a rockzenei hanyatlást is, ez kétségtelen. De azt is fenntartom, hogy tévedhetek és tévedhetünk, egyszerűen belefáradtunk a zenedömpingbe és kiégtünk. Mivel mind a négyen jócskán elhagytuk csikóéveinket, talán ránk férne a vérfrissítés. Na, majd a kamasz lányom, aki tőlem teljesen függetlenül(?) kezd egyre határozottabb kalandozásba a rockzene birodalmában, majd hátha egyszer leírja itt, miben tévedtünk.

Nyitottnak nyitott voltam, minden engem érdeklő újdonságba belehallgattam, de szinte mindent töröltem a Spotify-gyűjteményből, egyszerűen azt éreztem, hogy csak a helyet foglalja, úgysem hallgatom meg többet. Ezekből a részben kihullott lemezekből kell most írnom egy tízes listát, fasza...

1. Black Label Society: Doom Crew Inc.

Hú, ez a lemez az idei abszolút első. Meg is veszem majd eredetiben. Zsigeri, tahó ősember rock/metal, ahogy eddig mindig, de ez most nem akarja, hogy ne legyen visszatérő vendég a lejátszóban. Feeling, gitározás 10/10.

2. Igor Paspalj: "életmű"

Az "életmű" nem véletlen van idézőjelben. A fiatal szerbiai gitárosnak egyelőre még nincs olyan; ahogy lemeze sem igazán. Ő a modern kor gyermeke, aki a "social media" kínálta lehetőségeket használja ki okosan és sorra teszi fel videóit. Amit játszik, az viszont mindig libabőr, legyen az saját vagy cover. Nem véletlen lett világhírű rövid idő alatt.

3. Kékkői Zalán: My World My Dream

Tartuffe mindent leírt róla. Instrumentális világszínvonal, igazi dalokkal.

4. Joe Bonamassa: Time Clocks 

Na, ez érdekes. Tartuffel oly sokszor megbeszéltük, hogy a faszi hiába tökéletes, egyszerűen túl tiszta, túl steril a blueshoz, a könyvelőkinézetről nem is beszélve. És aztán mégis egyre többet hallgattam, majd visszavonhatatlanul nagyon megszerettem. Azért Eric Gales még mindig előzi, de ő csak kislemezes még az idén. Amúgy rengeteg bluest hallgattam, a Spoty-statisztika szerint a legtöbbet hallgatott előadóm Paul Gilbert és Derek Trucks voltak. Trucks szinte bármikor jöhet, a "Songlines" pl. az egy megunhatatlan remekmű.

5. Paul Gilbert: Werevolves Of Portland

Szeretem, ahogy gitározik. Nagyon szeretem. Ebben az évben különösen is szerettem, beszereztem néhány hiányzó lemezét, és szinte minden héten előkerült valamelyik.  Egyszerre humoros és vérfark...vérkomoly a csávó.

6. Bodor Máté: Oh Wow!

Ő már nem került fel a Spotify-gyűjteménybe, az Alestorm nagyon nem az én világom, és igazán ez a lemez sem kerül elő annyiszor, mint a többi kedvenc, de vannak nagyon jó pillanatai és végtelenül drukkolok Máténak, örülök a sikereinek, abszolút megérdemelte azt a nemzetközi pozíciót, amit elért és amiért annyit tett.

7. Dream Theater: A View From The Top Of The World

Profi munka. Nekik köszönhető, hogy ez az elképzelhetetlen hangszeres színvonal mára mindennapos lett a rockvilágban. Ettől érdemeik nem csökkennek, sőt.

8. John 5: Sinner

Ő sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, de azért elő-előveszem. Olyan izgalmasan tudta ötvözni a metal és country gitározást, ebből valahogy most kevesebb jutott. Kár.

9. Omen: Best Of Omen – 30 év

Kicsit csalás, nyilván, de mégis az idén jelent meg, ráadásul újravett dalokat hallunk, betyár megszólalással, Stula hangjával. 

10. Yngwie Malmsteen: Parabellum

A faszi a legnagyobb hősöm, és ez már így is marad. Botrányosan szar borító, botrányosan szar megszólalás, ha nem is botrányosan, de azért mégiscsak szar, fércmunka dalok, összességében iszonyú csalódás, főleg az előzetes nyilatkozatok és várakozás alapján. De mégis, ahogy megfogja a hangokat, azt csakis ő tudja így a világon. Ha olcsón látom majd, meg is veszem, úgyis a kereskedők nyakán marad, nagyon kevesen maradtunk, akik még ezért a fosért is képesek vagyunk némi összeget áldozni...