Assignment: Assimilation EP (2022)

assignment_assimilation.jpgKiadó:
Massacre Records

Honlap:
www.assignment-music.com

Ilyen az, amikor az ember titkos vágya teljesül, olyankor, mikor nem is várná. El is kél ezekben a zord időkben a kellemes meglepetés, mert a világ csak úgy zúdítja ránk napról-napra a komor gondolatok forrásait, legyen az háború, gazdasági válság, világjárvány, vagy pusztán a napi gondok.

Ezekből kifolyólag nem is jöhetett volna jobbkor a német progresszív-power egyesület új feldolgozás EP-je, amin egy blues és két popdal mellett a VHS korszak klasszikus film-gyöngyszemeinek zenéi – illetve a „soundtrack”-kek legismertebb témái – csendülnek fel, olyan kamaszkori emlékeket robbantva ki, amik akkor is megszépítenék a felidézett időszakot, ha szükség lenne rá. Arra azonban nincs, hiszen az elszaladt fiatalság önmagában is elegendő erő ahhoz, hogy kellemessé tegye az elmúltat, főleg, ha zenéről, vagy filmről van szó.

Koromból adódóan volt szerencsém részese lenni a video-korszak virágzásának, a szocialista realizmus szürke egyhangúsága utáni színes csodavilágnak, melynek tökéletes hozzávalói a monoton alámondás, a többszörös másolásból fakadó villódzó képernyő, a tesztoszteron kúrán izmosodott emberfeletti hősök és a valóságot keresztbe verő akciók voltak – olyan új dimenzió letéteményesei, amiről addig csak sejtésünk volt.

Az Assignment választása nem is lehetett volna jobb: Harold Faltermeyer és John Carpenter a nyolcvanas évek szintetizátoros sztárjai voltak – Carpenter ezzel együtt pedig az egyik legígéretesebb horrorfilm rendező is, Basil Poledourisnak pedig a Conan a barbár filmzenéjével sikerült megalkotni az epikus metal szimfonikusokba oltott sztenderdjeit. A zene mellett persze a filmek sikere is kellett ahhoz, hogy igazán emlékezetes dolgokról beszélhessünk: a Christine, és az említett Conan a barbár ma már vitathatatlanul klasszikusok, és a Menekülő ember, jóllehet a gyengébb Stephen King adaptációkhoz tartozik – a sztárrá váló Arnold Schwarzenegger filmes karrierének ma már bájosan sutának tűnő, emlékezetes állomása.

A három énekkel kísért dal – „Black Velvet” (Alannah Myles feldolgozás), „Shadow of a Doubt” (Roxette feldolgozás), „Lay All Your Love on Me” (ABBA feldolgozás) mindegyike telitalálat Diego Valdez megszólaltatásában, jóllehet a harmadikat a Helloweennek a „Metal Jukebox”-on sikerült oly módon fémmedálba verni, amit egyszerűen nem lehet felülmúlni (pedig már jó páran próbálkoztak vele).

Jól tudom, hogy azon kevesek között, akik időt szakítanak az EP meghallgatására, többen sem fogják érteni a lelkesedésemet – főleg a két szintetizátor uralta szerzemény esetében – de ebben nincsen semmi rendkívüli, pusztán egy újabb bizonyítéka annak, mennyire meghatározó a zenei élvezet esetében az ahhoz kapcsolódó érzelmi emlékezet.

Garael

Címkék: lemezkritika