Nordic Union: Animalistic (2022)

yyy_90.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/NordicUnionMusic

Amikor 2016-ban először megjelent Erik Martensson, svéd gitáros, énekes, dalszerző (Eclipse, W.E.T.) és Ronnie Atkins dán énekes, dalszerző (Pretty Maids) némileg furcsa párosításának első lemeze, nem jósoltam nagy jövőt a formációnak, bár nem ért meglepetésként, hogy rövidesen, két évre rá követte egy - mellesleg elődjénél sokkal gyöngébb - folytatás. Atkins gyógyíthatatlan daganatos betegségének hírére pedig - még annak ellenére is, hogy Atkins azóta, röpke egy év leforgása alatt két szólóalbumot kipréselt magából (ITT és ITT) - teljes bizonyossággal jelentettem ki, hogy itt a vége, ilyen néven új anyag már nem kerül kiadásra.

Az élet és Atkins bámulatos élni akarása végül rám cáfolt. Az idén már jelent meg egy szólólemeze, mégis volt még ereje Martenssonnal négy hosszú év múltával stúdióba vonulni, hogy újabb Nordic Union anyaggal lepjék meg a Frontiers kiadót és a közönséget. A fölvételeket producerként, hangmérnökként Martensson irányította, a dobokat Henrik Eriksson játszotta föl, a gitárszólókért pedig Martensson mellett Fredrik Folkare és Thomas Larsson a felelősek.

Nem tudtam, mit várjak az "Animalistic"-tól. Simán benne volt, hogy a megrendült egészségű Atkins két szólólemezével már "kiírta" magát, Martenssonról pedig már régen az a véleményem, hogy tarthatna egy hosszabb szünetet. Ehhez képest az új lemezt lényegesen jobbnak tartom a "Second Coming"-nál. Biztos vagyok benne, hogy Atkins most nagyobb részt vállalt a dalszerzésből: kevesebb az Eclipse-féle rockdiszkó (azért akad: pl. "Scream", "Shot In The Dark" és "King For A Day"), sorjáznak a Pretty Maidsre jellemző dallamok - ez akár lehetne Atkins szólóalbum is. Kedvencem egyértelműen a nagy energiával pulzáló "This Means War" (lásd a beágyazott videóklipet!).

Nem tudom, hogy Atkins milyen állapotban van, mennyi idő adatott még neki itt, ezen a sárgolyón, de abszolút nem látszik, hallatszik rajta a szörnyű kórság. Nem akar lassítani, és ezt marhára tisztelem benne. Ha így vesszük, ez a lemez igazi jutalomjáték.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika