Kiadó:
Pride & Joy

Honlap:
facebook.com/Dreamtideband

Helge. Ezt a nevet adták neki a tréfás kedvű szülei. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a családneve Engelke. Jó poén, hahaha. Sikerült ezzel a kábé kinyírni a srác karrierjét, merthogy nincs az az univerzum, ahol ilyen névvel rocksztár lehetsz! Pedig hősünk a gitárzenét szeretők és értők listáján a 15-20 kedvenc húrnyűvő közé biztosan beverekedné magát, ha ismernék őt egyáltalán széles körben. Ha az egyediséget, egyéniséget nézzük, akkor pedig a top ötbe is akár.

Túrisas cimbora megírta korábban, miért is akkora ász Helge (például ITT és ITT), úgyhogy ezzel nem fárasztom magamat. Némi háttéranyag: fő zenekara ugyebár a Fair Warning, csakhogy ott a basszeros az első számú dalszerző. Verbuvált ezért maga mellé egy másik csapatot, ami 100%-ban az ő elképzeléseit valósítja meg, ez lenne ugyebár a Dreamtide. Fogalmam sincsen, miért kellett 14 évet várni erre az albumra, mert az anyabanda sem túl aktív; egy biztos, megérte.

Igényes, dallamos hard rock hallható tőlük ezúttal is, egy amolyan no name szupergrúptól (ha már a nevekkel csak a baj van :D). Az Engelkét kísérő zenészek ugyanis egytől-egyik kimagasló színvonalon tolják a rockot, egyedül talán Torsten Luederwaldt billentyűs villant keveset. Oké, a gitáros együttesében, főleg, ha az olyan kompetens, amilyen, talán nem is meglepő ez a háttérbe húzódás, de azért valamivel invenciózusabb szinti-játékot személy szerint én el tudnék viselni. A ritmusszekció amúgy új, nem túl ismert arcok (legalábbis ebben a zsánerben), de hallhatóan nem ma kezdték a szakmát, és Olaf Senkbeil is remek, különleges hanggal megáldott énekes.

Helge barátunk amúgy nem csak szólók terén gurít roppant egyedit, az egész gondolkodásmódja el tud távolodni a mainstreamtől, időnként a riffek és a nóták dallamvilága is egészen unikális. Emlékszik valaki még a No zenekarra? A "One Rule" például arra hajaz, és hát lássuk be, Slamo is egy különleges figura, igazán sajátos látásmóddal. Komolyan mondom, felüdülés egy ilyen banda, amelyik végre kilóg a Frontiers homogén felhozatalából.

Szóval, ha vevő vagy egy kis minőségre, egyéniségre, ami azért nem távolodik el a melodikus hard rock gyökereitől, akkor elő kell venni a Dreamtide lemezeket. Nincs sok, összesen négy – és ezekből minimum kettő kiemelkedő. Az, hogy kevesen ismerik őket, ne tántorítson el, az nem a muzsika színvonalához köthető! Sokkal inkább a habókos felmenők vagy az előnytelen külső sara, de leginkább ezek kombinációja lehet felelős ezért a skandalumért – ahogy azt tanult kollégám korábban kifejtette.

Kotta