Stratovarius: Survive (2022)

yy_34.jpg

Kiadó:
earMUSIC

Honlapok:
www.stratovarius.com
facebook.com/stratovarius

Nem kérdés, hogy számomra ez volt az év egyik legjobban várt albuma. Ennek két oka van, az egyik az, hogy az utolsó Stratovarius stúdiólemez hét éve jelent meg, a másik pedig az, hogy ősöreg fanatikus vagyok. Szerettem a Tolkki-korszak mára már klasszikusnak minősülő lemezeit (különösen az "Episode"-ot 1996-ból), de még lelkesebb voltam a kezdetben progos beütésű Kupiainen-éra első két lemezétől (Polaris - 2009, Elysium - 2011). El kell ismerjem, hogy a Stratovarius 3.0 utolsó két kiadványával (Nemesis - 2013, Eternal - 2015) szemben már voltak kifogásaim, főleg az Amaranthe-hoz hasonló eurodisco behatások miatt, de épp ezért komoly tétje volt annak, hogy hét év kihagyás után most mivel rukkolnak elő.

Egy kommentelő nem régen reménytelen, földhözragadt boomernek nevezett. Ez technikailag nem teljesen állja meg a helyét, hiszen nem a II. Világháború után született első generáció tagja vagyok (azok a szüleim), hanem az ún. Ratkó-korszak szülöttje (X generációs?), de kulturális jelzőként nem teljesen pontatlan a leírás, hiszen egy még nagyon aktív, de már ízlésében, preferenciáiban erősen megcsontosodott nemzedéket képviselek - legalábbis a rock/metál műfajon belül. Szóval nekem az Amaranthe-ban, Dynaztyben és egyes Stratovarius számokban kárhoztatott eurodance elemek, digitális hangzások nemcsak idegenek, de egyenesen hányingert keltőek. Ami egy Y és Z generációs rockernek talán nem is feltűnő (hiszen már ebben, ezzel nőttek föl), az nekem azonnal azt juttatja az eszembe, ahogy a '90-es évek elején a gépies, lélektelen techno és fattyúhajtásai letarolták a rádiókat, kiadókat - és a fiatalok közízlését. Ezt a sokkot nem tudtam földolgozni, nem lehetett kiheverni...

A Stratovarius egyfajta megfelelési kényszertől és relevancia-kereséstől hajtva (túlélésre játszva) sajnos még mindig alkalmaz olyan fogásokat, olyan elektro-táncdalos toposzokat (pl. Broken, We Are Not Alone), amelyek hallatán ökölbe szorul a gyomrom, de örömmel jelenthetem, hogy a "Survive" ezektől eltekintve egy klasszikus, de hangzásában már tök modern euro-power lemez, melyen még virtigli helloweenes eurogalopp nóták is szerepelnek (Glory Days, Before The Fall).

Nekem nyilván azok a dalok tetszenek igazán, amelyek a fönt említett két kategórián túlmutatnak. Szerintem ezekben ragyog föl igazán a Stratovarius veleszületett, több inkarnáción túlívelő zsenialitása. A "Survive" biztosan nem lesz klasszikus lemez, egyelőre úgy tűnik, hogy az elsőre ütős nagy slágerek is elkerülték őket, de jobbára életerős, energiadús, gyomorbavágó, hamisíttatan és hiperdallamos fémzenét hallunk tőlük. Kicsit savallom Jens Johansson relatív háttérbe szorulását (meg néhány manapság divatos hangszínét), de Kupiainen szólói, Kotipelto jó formája, na és főleg a lemezt záró, több mint 11 perces "Voice Of Thunder" bőven kárpótolnak.

Ha nekem játszanának, az ügyeletes kedvenc-gyanús "Voice Of Thunder"-höz hasonló másik 6 progos beütésű nótával pakolják tele az albumot, de sajnos nem nekem játszanak. Így ez most nem 10 pont, csak 8, tántoríthatatlan europower fanatikusoknak meg 9.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika