Kiadó:
Century Media

Honlapok:
www.queensrycheofficial.com
facebook.com/QueensrycheOfficial

A Deep Purple-nek is voltak "mark"-áns korszakváltásai (melyeket Mark I, II, III stb. néven emleget a szakma). Ha szigorúak és szabatosak akarunk lenni, akkor ez a Queensrÿche gyakorlatilag már a Mark III, hiszen az első a DeGarmo-fémjelezte klasszikus periódus volt, a második a Tate által leuralt hanyatlás korszaka, most pedig - persze nem mentesen a tagcseréktől - éppen a Mark III korszak - nem is tudom - közepén (?) járunk. Természetesen fölmerül a kérdés, hogy nem teremtettek volna-e tisztább helyzetet annak idején, ha új néven folytatják tovább: mondjuk Tate Operation Mindcrime-jának mintájára Rage For Order vagy Empire néven. A döntő többség tudta volna, hogy miről-kiről van szó...

Mindenesetre nem gondolom igazságtalannak, ha kijelentjük, hogy a Mark III amolyan Queensrÿche-light, mivel mindössze két eredeti tag maradt náluk, ráadásul a dalszerzés és hangzás szempontjából leginkább meghatározó emberek távoztak. Ma már az eredeti dobos, Rockenfield helyén is Casey Grillo (ex-Kamelot) ül, ez viszont örvendetes fejlemény, hiszen akármilyen jó teljesítményt is nyújtott Todd La Torre dobosként, az nem normális állapot, hogy tartósan a dobos énekeljen vagy az énekes doboljon, Grillo pedig nagyon jó ütős ám!

A legutóbbi, 2019-ben megjelent "The Verdict" kapcsán elmondtam: "La Torre csatlakozása óta egyértelműen ez a legélettelibb, legqueensrÿche-osabb anyaguk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy fikarcnyit is közelebb sikerült kerülniük a DeGarmo-Tate éra teljesen megérdemelt sikereihez, de jó hallani, hogy mindössze két alapítótaggal is képesek valami önazonosat megalkotni." Ez az egyértelműen pozitívan értékelhető folyamat most tovább folytatódik. Nekem úgy tűnik, hogy míg a korábbi La Torre által fölénekelt anyagokkal inkább az egészen korai korszakhoz (pl. Rage For Order) igyekeztek visszanyúlni, ezúttal sokkal inkább a klasszikus "Operation: Mindcrime" hatásait vélem fölfedezni, sőt egészen a vége felé még az "Empire" hangulata is beköszön - ez pedig ígéretes.

Miközben az új lemez hangzásában közel tökéletes (látod, Andy Watt, ezt így kell csinálni!) és véleményem szerint a poszt-Tate éra legjobb kiadványa, annyi bajom mégis van vele, hogy ennek a csapatnak azért van egy megérdemelten legendás múltja, amihez - úgy tűnik - már sohasem lesznek képesek fölnőni. Talán az elvárás is irreális kicsit (vagy nem is kicsit), de az biztos, hogy itt nincs meg a korai lemezek nagyszerű dallamérzéke, kivételes drámai érzéke - valahogy nincs olyan emlékezetes. Ennek egyszerű szemléltetése, hogy a "Forest" pl. hiába az utóbbi két évtized legjobb Queensrÿche lírája, még sincs rám olyan libabőrös hatással, mint a már DeGarmo távozása után kiadott "Q2K" (1999) messze legjobb szerzeménye, a hátborzongatóan hangulatos "When The Rain Comes". Mennyei Atyám! Milyen már, ahogy Tate szó szerint belebőgi a mikrofonba: "I feel it in my heart, take away my pain!" Brrrr!!!

Nem akarok igazságtalan lenni a fiúkkal, a "Digital Noise Alliance" még így is az elmúlt 20-25 év legjobb Queensrÿche albuma, még a bónusz Billy Idol földolgozás, a "Rebel Yell" is tetszik. Nagyon mélyről jöttek, de úgy látszik, sikerült végre a fejüket kiemelni a víz alól...

Tartuffe