25.767 perc (430 óra, azaz 18 napnyi) folyamatos  zenehallgatás az elmúlt évben a Spotify statisztikám szerint. Ez több idő, mint a Spotify előfizetők 83%-a szán zenehallgatásra. Ehhez jön még jó néhány óra "koncertlátogatás" kanapékrumpli üzemmódban (értsd: egy-egy koncert DVD megtekintése a nappaliban, mint kedvenc szabadidős tevékenység). Nincs azonban TOP sehány, mert képtelen lennék bármiféle sorrendet felállítani úgy, hogy Ozzy és Vinnie Moore új lemezét kivéve, szinte alig éreztem késztetést újra és újra elővenni egy-egy aktuális megjelenést. Na, jó, legyen TOP 2! 1. Ozzy, 2. Vinnie Moore, ráadásul holtversenyben! Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Eric Gales, a Stryper, vagy akár az új vizekre merészkedő Joe Lynn Turner rossz lemezt adott volna ki, sőt! Bennem van a hiba, képtelen voltam igazán az új megjelenésekre fókuszálni az idén. Amúgy meg Paul Gilbert, Ozzy, Vinnie Moore, Yngwie és meglepetésemre a Black Stone Cherry lett az általam öt legtöbbet hallgatott előadó az elmúlt évben, a már említett Spotify statisztika szerint. Utóbbi viszonylag új szerelem, a birminghami koncert blu-rayt pl. tényleg rongyosra néztem. Óriási hangulat, óriási dalok, tökéletes hang-és kameramunka. 

Praktikus okok miatt a Spotify ugyan a nyerő, de azért a gyűjtemény bővítése sem állhat le. A lemezbörze az új CD bolt, ezeken negyedévente kötelező a megjelenés és illik alaposan bevásárolni. Szegeden élve szerencsés vagyok, az otthonomtól néhány méterre pakolják ki az árusok a portékáikat. CD/DVD fronton pedig korrekt és jóárasított a választék.

Koncertek tekintetében Vinnie Moore már harmadjára győzött meg arról, hogy nem lehet elégszer látni őt élőben, Az eddigi legjobb buli volt, részben a Classica bemelegítő neoklasszicizmusának is köszönhetően. Viszont KISS-szűzként mentem el a búcsúzó zenekar utolsó pesti koncertjére, mert azért őket látni kellett. Csalódást nyíiván nem okoztak, de arra azért nem számítottam, hogy életem egyik legnagyobb koncertélménye lesz.

A 2022-es év rock/metal világának eseményeiből azonban sajnos nem az izgalmas megjelenések, nem a remek koncertek jutnak elsőként eszembe sem most, sem a jövőben.  Elment Lénárd Laci. Még most is felfoghatatlan. 1986-ban valahogy eljutott hozzánk az első Metallica Hungarica újság, ahol döbbenten fedeztük fel a cimborámmal, hogy rajtunk kívül van még ember, akinek fontos pl, hogy a "We're Stars" dalban melyik szólót, melyik gitárhős játssza, mindez pedig egy újságban is megjelenik... Lénárd Lacinak  köszönhetem, hogy pl. Vinnie Moore "Mind's Eye" lemeze a megjelenést követően nem sokkal megérkezett kazettán, vagy az, hogy egy szintén lepostázott VHS kazettán a '80-as évek legmenőbb metal videóit (WASP, Pretty Maids, DIO, stb.) nézhettük meg akárhányszor a cimborámmal. Akkoriban ez kevesek elmondhatatlan kiváltsága és "előnye" volt. Laci azóta volt nekünk, nekem szakmai igazodási pont. Ha az eltelt több évtizedben volt is köztünk párszor véleménykülönbség, vagy akár vita is, totálisan mellékes volt, eltörpült ahhoz a tisztelethez képest, amit irányában éreztem és érzek a mai napig. Laci, legyen neked könnyű a föld! 

Túrisas