Kiadó:
AFM

Honlap:
www.saintdeamon.se

Tradicionális európai power metal. Nincs szimfonikus aláfestés, nincs pop/disco integráció, de van mindaz, amit annak idején a Helloween és társai leírtak a stílus doktrínájában, kialakítva a kötelező módszertani elemeket. Persze manapság ez önmagában tűnhet pőrének, esetleg avittnak, de ez a kifejezésmód hordoz magában annyi muníciót, hogy azokat is megnyerje magának, akik már nem találkoztak az eredetforrások meghatározó albumjaival.

A Saint Deamon annak idején a kult státuszba került, Olaf Hayer megaénekes vezette Dionysus – ezzel a névvel a blogon máris előnnyel indul mindenki – romjain alakult, azzal a Jan Thore Grefstadtal, aki a power metal kukabúvárjainak a szintén kult Highland Gloryból lehet ismerős, illetve abból a norvég zenei tehetségkutatóból, ahol a Pagan's Mind csodapacsirtáját, Nils K. Rue-t ütötte ki a továbbjutásért folyó harcban. (Igen, vannak olyan országok, ahol ezeken a versenyeken a metal univerzumból érkezett énekesek is komoly tényezőnek számítanak.)

A csapat debüt albuma aztán nagyot robbant az undergroundban, hogy később a második etappal leromboljanak mindent, amit addig elértek: a "Pandeamonium" annyira rossz volt, hogy még kritikák sem nagyon születtek róla – az együttes tagjai pedig érezvén a lemezzel szembeni közhangulatot, szépen el is búcsúztak egy időre a közös munkától.

Bár a feloszlás ténye sosem volt bejelentve, a tíz év múlva megjelent "Ghost" azért elég nagy meglepetést okozott – mármint azoknak, akik egyáltalán emlékeztek még a csapatra: a visszatérés emellett kissé felemásra sikeredett, mert a lemez eklektikus stíluskavalkádja egy sötétben tapogatózó formációt sugallt, s míg az album első fele a klasszikusokat idézte, a folytatásban azonban messzire dobták azt a bizonyos kalapácsnyelet, az erőltetett progresszív felhangokkal, melyek ha jól sikerülnek, akkor sem eredményeztek volna olyan összképet, ami megelégedésül szolgál a nagyérdemű számára.

Egységben az erő! – gondolhattak a fiúk a rég bevált igazságra, és új albumokon felhagytak a trükközéssel, végre egy olyan dalcsokrot leszállítva, amiben nincs ide-oda kalandozás, de van az európai power metal majd minden erényét kiemelő zenei eszközkészlet, ráadásul olyan hangzással, hogy az ne tűnjön idejét múltnak.

A "League Of The Serpent" így aztán tulajdonképpen egy slágergyűjtemény lett, egyértelmű, azonnal ható dallamokkal, az azokhoz illő gitárszólókkal, fuvallatnyi szinti-szereppel, és némi játékossággal. Az, hogy nem vették véresen komolyan a zenészek a dolgot, csak előre viszi az összképet, így aztán az sem tűnhet furcsának, ha a "Lord Of The Night" alapriffje a mai modern időkből lett kölcsön véve, az "A Lie to Be Undone" első hangjai pedig egy kis zongorázás után delta bluesba fordulnak, hogy aztán bepöccenjen a metal motor is, és a lemez egyik csúcspontja nőjön ki a muzikális ötletelgetésből. De ott van a "Lost In Your Sin" is, aminek kezdete némi latin rokonságról tesz tanúbizonyságot, a "Gates Of Paradise" pedig játékos "világzenével" teremt arabföldi hangulatot, némi Helloweent idéző kikacsintás keretében.

A dalokat ezúttal nem húzták tovább, mint amennyit megkívántak, a "Raise Hell" kőkemény vágtája, vagy a "Load Your Cannons" Dream Evilt idéző szigorkodása alig hagyja maga mögött a három percet, de ez így is van jól – a "dramaturgia ezúttal jól dolgozott" –, zárásként pedig ismét egy rövid, de velős, szigorú tétel biztosítja arról a hallgatót, hogy itt tényleg power metalról van szó, nem popos, szintis fémcirkuszról.

Az egészből személy szerint csak szegény Tartuffe-öt sajnálom, akinek haja állhat fel a dalok címeit, vagy akár a csapat nevét hallva, talán ez a butácska imázs az, amit esetleg hátra kéne hagyni – így aztán megvan a kötelező negatívum is, amit a kemény szívű kritikusnak meg kell említeni.

A Saint Deamon tehát sikeresen tért vissza, olyan lemezzel, amit a már említett Dream Eviltől vártam volna a jó pár évnyi hallgatás után. Tradicionális, ám modern felhangoktól sem mentes, asztalra csapós választ kaptunk az együttestől azok számára – így nekem is – akik úgy gondolták, hogy nincs már spiritusz a démonokban. Tévedtünk. Szerencsére!

Garael