Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
facebook.com/EclipseSweden

A svéd megadallamos rockerek karrierjét gyakorlatilag a kezdetektől fogva közeli figyelemmel kísérem és akkurátusan dokumentálom, de a 2019-es "Paradigm" után eltört bennem valami, annyira kiszámíthatóvá vált a számok tempójában és diszkós ritmusában teljesen egyneművé vált recept, hogy inkább valami másra kezdtem vágyakozni. Amikor szokás szerint két évre rá megjelent a folytatás (Wired), már nem is én, hanem Kotta kolléga recenzálta az albumot - a tőle megszokott szellemességgel és tisztánlátással.

A "Megalomanium"-ot hallgatva csak azért hagyott el az érdektelenség, csak azért éreztem magamban elég motivációt az írásra, mert azon területeken, amelyekkel kapcsolatban panaszt emeltem, ha nem is határozott, de érezhető javulást tapasztaltam. Persze nincsenek illúzióim; az Eclipse ettől még a Martensson-Henriksson énekes-gitáros duó tudatosan előre megtervezett, jól kiszámított, 2 évente menetrendszerűen megjelenő, a Frontiers zsánerébe pihe-puhán illeszkedő - igen, nem félek leírni! - kommersz terméke. Kb. úgy viszonyul a műfaj zsigeri tehetségből fakadó, előremutató, időtálló példányaihoz, mint a tinik által kedvelt, cukrozott-fűszerezett Bumbu és Kraken "rumok" (hogy a Bacardít és a Captain Morgant már ne is említsem) a középkorú és őszbe hajló gurmanok által preferált, hosszú éveken keresztül érlelt Zacapához vagy Exquisitóhoz.

Ettől függetlenül Martensson dalszerzői képessége vagy Henriksson bravúros hangszerkezelése megkérdőjelezhetetlen, mint ahogy az is, hogy az Eclipse-féle rádióbarát, nők és családok által is emészthető, élvezhető pop-rock muzsikára szükség van. Inkább ez szóljon a rádiókban, fesztiválokon, utcabálokon (lásd Túrisas stockholmi beszámolóját!), mint a... Inkább most nem sértek meg senkit név szerint. Úgyis tudjuk, hogy kik a zeneipar, a rádiószerkesztők és a fesztiválszervezők stb. által preferált efemer előadók.

A lényeg, hogy a "Megalomanium" szerintem az utóbbi évek folyamatos ellaposodása ellenére kifejezetten élvezhető lemez lett. Fölfoghatatlan, hogy egy (vagy kettő?) embernek ennyi elsőre megjegyezhető, fogós dallam legyen a fejében. Az tuti, hogy Martensson valamiféle földönkívüli, hiszen itt még a verzék is refrén-értékűek... de tényleg, főleg, hogy már ezeket is javarészt kórusban éneklik. Szerencsére az általam csak pumpálósnak nevezett diszkóritmusok sem kizárólagosak, sőt a dalok tempója is változatosabb valamivel. Érdekes, hogy egy-két dalban (főleg a gitárhangzásnak köszönhetően) határozottan amerikai stílusjegyeket vélek fölfedezni...

A "Megalomanium" szerintem egyértelműen a jobban sikerült Eclipse albumok közé tartozik, ami azért vigasztaló, mert az utóbbi években már kezdtem lemondani a zenekarról. Mindenesetre nekem Túrisas cimbora helyében okozott volna néhány álmatlan éjszakát, hogy figyelmetlenségből kihagytam egy ingyenes Eclipse és H.e.a.t koncertet... :)

Tartuffe