Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
facebook.com/EclipseSweden

Ha tudnék zenélni (gitározni, naná!), akkor valami olyasmi muzsikát tolnék, mint amilyet az Eclipse. Tököset-dallamosat. A heavy metal hajnalán nem volt ugyanis kérdés, hogy a riffekre megjegyezhető, ütős melódiákat kell ültetni. Ennek szellemében tevékenykedett a legtöbb európai banda, melyek gyökerei még valahol a '70-es évekbe nyúlnak vissza (Scorpions, UFO, Accept, Judas Priest stb.) A '80-as években azonban elég gyorsan sokféle alstílusra esett szét a zsáner, nem egy közülük száműzte a dallamos vokalizálás követelményét. És hát nincs olyan szar zene, amit ne szeretne valaki, azaz van itt terepe bőven a kísérletezésnek. Főleg manapság, amikor a kiadói kontroll sem szűr, plusz szinte mindent kipróbáltak már a '90-es évek közepéig, ergo egyre extrémebb dolgokkal lehet csak kitűnni.

A szocializációm által meghatározott preferenciák azonban számomra megkövetelik az énekteljesítmény egy bizonyos – minimális – szintjét, és hát bevallom, legkönnyebben az ilyen tökös-dallamos zenék kapnak el a progosabb cuccok mellett. Így eleve szimpatikus ez a modern köntösbe öltöztetett Thin Lizzy, merthogy leginkább így tudnám őket jellemezni. Főleg, hogy ezen a lemezen több helyen is feltűnnek folk (ír-kelta) melódiák, éppen ahogy Lynottéknál.

Martensson frontierses házi-zeneszerzővé avanzsálása felvetett ugyan némi kételyt a banda jövőjével kapcsolatban (ti. tudják-e tartani a színvonalat), de úgy látszik, hősünknek volt annyi esze, hogy a legjobb témáit megőrizte a saját gyermeke számára. Merthogy gyakorlatilag mindegyik szám egy rock sláger itt, nem igazán vannak töltelékek. Maradéktalanul azért nem vagyok lenyűgözve, van két olyan tényező, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.

Az egyik az anyag homogenitása. 8-9 track nagyjából ugyanabban a tempóban és dallamvilággal (és max 1-2 lassú) – ez a recept egy ideje. Van ám élet 4 percen és a diszkó-ritmuson túl! A nagy elődök lemezein is voltak epikusabb nóták, vagy éppen egy-két igazán gyors, odab@szós. A dramaturgia megkövetelne némi változatosságot. Na igen, és ha már a diszkó-ritmusnál tartunk, ez a másik. Kurva idegesítő, nem illik a rockzenébe és főleg nem a heavy metalba. Néha-néha egy-egy szám erejéig elmegy érdekességnek, de náluk lassan védjeggyé válik a lélektelen, monoton tánczenei ritmus kalapálása.

Szóval, ha tudnék zenélni, akkor valószínűleg valami ilyesmi muzsikát csinálnék, mint amilyent az Eclipse nyom. Csak jobbat.

Kotta