Na kanyarodjunk csak vissza gyorsan a jó metalhoz, mert ebből baj lesz. Még egy elhajlás (Edda, United) és a stabil (?) 30 fős olvasótáborunk is úgy itthagy bennünket, mint Szent Pál a bojnyikokat, ahogy ezt jó Regős Bendegúz aranyköpte nekünk. (Nem ide tartozik, de milyen érdekes, hogy az eredeti szólásban "oláhok" szerepelnek, ami a bakterházban "bojnyikká" (zsivány, útonálló) változik. Szögezzük akkor le, de azonnal:  ezek szerint az egész bakterház Szabó bakterestől, banyástól, Sanyi lovastól - Isten nyugosztalja - rasszista, akiktől ezúton, késlekedés nélkül határolódunk el, és megkövetjük mindazokat, akiket érzékenységében megsértett a film.)

Itt van tehát az olasz Eldritch. Most már biztos, hogy még '98-ban valamit beszedtek ezek a legények, esetleg dublőröket alkalmaztak, vagy más sarlatánsághoz folyamodtak, de az akkor készült El Nino lemezük kiugróan jobb lett, mint amit addig és azóta produkáltak. Sőt egészen konkrétan a prog-power metal egyik legizmosabb anyagát sikerült valahogy kitrükközniük akkor magukból. A kritikusok is agyondícsérték azt az anyagot világszerte, tehát nem az elfogultságot, hanem az objektív igazságot tükrözik soraim. És az sem véletlen, hogy ezt a lemezt jelentették meg újra, átkeverve és felbónuszolva. (Kritikám at lásd itt: dionysosrising.blog.hu/2008/02/05/eldritch_el_nino_1998_2007)

Élőben, a Firewind előzenekaraként lezavart, kicsit sem meggyőző műsoruk alatt vált számomra  egyértelművé,  hogy az Eldritch nem tigris. Kiforrott stílussal, Terence Holler (élőben több mint bizonytalan) hangjának köszönhetően jellegzetes megszólalással rendelkező csapat, ahol mégis a gitáros Eugene Simone játéka jelenti csupán számomra az egyetlen biztosítékot arra nézve, hogy az El Nino esetleg mégsem high-tech átverés és azt tényleg (nagyjából) ez a csapat érlelte,  gyakorolta ki, és rögzítette lemezre.

A teljes életművet részletesen bemutató, ám hosszát tekintve a tűréshatáron magasan átívelő (CD+DVD együtt közel 6 óra) kiadvány egyben fogyasztása rockert próbáló feladat, könnyen lezabálhatunk tőle.

Hallgatható, helyenként a figyelmet is felkeltő, enyhén progresszív,  dalcentrikus power muzsika Itáliából, amely valahogy számomra mégsem akar összeállni gyilokká. A promó kiadványhoz eléggé el nem ítélhető módon az extrákkal feltúrbózott koncert DVD nem csomagolódott oda, így arról nem tudok nyilatkozni.

Lehet ennél sokkal haszontalanabb dolgokra is pénzt költeni, én mégis azt mondom; csak akkor beszerezni, ha már az El Nino ott figyel a polcon. 

Túrisas