2010 első negyedévének végére megérkezett végre az első igazán ütős filmecske is. A Mr. Big zseniális koncert DVD-je után pedig már azért sem kell összerezzeni, ha a kiadványt a Frontiers gondozza. Megtanulnak lassan DVD-t is készíteni, ami nem hátrány egy kiadó részéről, főleg, ha rockfronton az egyik legjelentősebb. Na jó, még mindig nem egy Nuclear Blast, tehát a booklet átlapozásához, és az extrák alapos kivesézéséhez most sem kell szabadságot kivenni, mert soványka mindkettő, de azért megáll a lábán az ízléses, fehér digipack-tokba rejtett matéria.

Semmi "cicó", azaz nincsenek lámpaerdők és a pirotechnika sem veti szét a Boston-i House OF Blues koncerttermét, ahogy a nagyon ízléses, a zenekar megérkezésétől a színpadralépésig összevágott, film-intro után belekezdenek a "Decadence Dance" nótába, de a hangulat önmagában is rendesen odabasz. A színizom Gary Cherone énekes és Nuno Bettencourt gitáros hihetetlen formában indítja a bulit. Az ész megáll, hogy egyes előadók esetében egyszerűen kimutathatatlan az öregedés, sőt fiatalodni képesek. Ember nem mondaná meg, hogy nem a 20 évvel ezelőtti, kockahasú Nuno abálja a főriffet. De még hogy!

"Trying so hard to keep up with the Joneses" – kezdi meg a programot Gary, amire az egész csarnok üvölti vissza a "Running a rat racing won by our noses" sorokat. - Állat! Eszement az egész este. Három énekes van a csapatban, Cherone mellett Pat Badger basszer és Nuno is tökéletes énekhanggal támogatja a dalokat, de az Extreme esetében egyáltalán nem meglepő, eleve így íródtak.

Most kiderül (beavatottak már régen tudják azért ezt), hogy Nuno Bettencourt miért érte el a gitárhős státuszt. Mindent, de mindent tud a hangszerén, ritmus és szólójátékára nincsenek szavak. Ráadásul Slash-magasságban, azaz a töke alatt lóg a Washburn. Gitárosok tudják, hogy nem éppen egyszerű (értsd: lehetetlen) így nyomatni a súlyos technikai felkészültséget igénylő témákat. Azzal is tisztában voltam, hogy a billentyűs hangszereken sem hozható zavarba, de azon azért megfeküdtem, hogy mennyire jól zongorázik ez a portugál félisten.

A legtöbb dal, szám szerint a közel húszból öt, a Pornograffitti albumról került a programba, aminek örülök. Nincs elhanyagolt lemez, az életmű korrekt módon kerül terítékre. A gyengécskébb "Waiting For The Punchline" albumról is az instru "Mindnight Express" az egyik befutó, és hogy akusztikus gitáron is mit villant Bettencourt, azt már tényleg hagyjuk inkább.

Nem lehet belekötni, hibátlan DVD. Hangban, képben, tartalomban egyaránt. Annak meg külön örültem, hogy a dobos posztra Kevin Figueiredo álnéven, ifjúkorom egyik kedvenc sorozatának főszereplője, a többiek esetében is sikerrel alkalmazott visszafiatalító eljárás után, James Onedin került.

Túrisas