Eric Johnson: Up Close (2010)

Kiadó:
Capitol Records

Honlapok:
www.ericjohnson.com
myspace.com/ericjohnsonspace

Cliffs of Dover. Megvan? Ha nincs, akkor a zenei műveltséggel komoly bajok vannak, mert örökérvényű klasszikus (itt). Az instrumentális gitár gyöngyszemek sorában egy kategóriába tartozik Yngwie "Far Beyond The Sun"-jával, Satriani "Surfing With The Alien"-jével és Steve Vai "For The Love Of God"-jával. Nem véletlen, hogy 1996-ban Eric Johnson-nal indult az első G3 turné (amiről, vazze, "éppenhogycsak" lecsúsztam Minneapolisban!).

Eric Johnson senki mással össze nem téveszthető stílusú és hangzásvilágú gitáros, aki egy Nobel-díjas vegyész érzékével elegyíti a jazz, rock és blues elemeket; az alkalmi country és klasszikus komponensekről nem is beszélve. Komoly zeneértők általában nem is tudnak komoly kifogásokat támasztani vele szemben, legföljebb azt vetik a szemére, hogy nem elég vérbő a hangzása, vagy hogy énekhangja túl vékony. Az előbbi nyílván ízlés kérdése, az utóbbi viszont még nekem (régi rajongónak) is megalapozottnak tűnik. Szerencsére mostanában, az "Alien Love Child" koncertlemez óta (2000) egyre gyakrabban hív meg vendégeket énekelni.

Az új korongon például az Amerikában megasztárnak számító Steve Miller (The Joker, Abracadabra) vendégszereplése mellett (Texas) hallhatjuk a rém tehetséges Jonny Lang-et (Austin), de újra közreműködik (Brilliant Room) a színpadon érdekes látványt nyújtó Malford Milligan is (albínó néger az istenadta). Gitárosok is vannak a meghívottak között, például Sonny Landreth és Jimmy Vaughn (Your Book, Texas).

Nekem eddig az 1996-os, ezerszínű "Venus Isle" volt a kedvenc EJ albumom, amihez képest az "Alien Love Child" túl blues-os volt (és Johnson-nak szerintem nem áll annyira jól a blues), a "Bloom" (2005) pedig talán túl kísérletező. Az "Up Close" – hála Istennek! – egyértelműen a "Venus Isle" világához kanyarodik vissza, és ha nem lenne olyan rettenetesen ronda a borító, csak a dicséret hangján tudnék szólni róla. Öt év csend után baromi jól esik olyan pöpec kis EJ nótákat hallgatni, mint mondjuk az "Austin".

Tartuffe

Címkék: lemezkritika