Kiadó:
Reingold Records

Honlapok:
www.lallelarsson.com
myspace.com/lallelarsson

Ha már progresszív rock, akkor számomra egyértelműen az utóbbi idők legizgalmasabb, legvarázslatosabb jelensége a Jonas Reingold által vezényelt Karmakanic (kritika itt), és éppen ebben a formációban találkoztam először Lalle Larsson, svéd billentyűs-fenomén nevével. Hogy nem valami szemfényvesztőről van szó, azt bizonyítja, hogy olyan nagy nevekkel dolgozott már együtt, mint Dave Weckl, Shawn Lane, Brett Garsed és Virgil Donati, valamint 2008-ban megjelent egy DVD-je (íme, egy kis  ízelítő), melyen a "Seven Deadly Pieces" című, nagy lélegzetvételű kortárs darabját adja elő egy kamarazenekar válogatott metál zenészekkel kiegészülve (mint pl. Peter Wildoer a Darkane-ből).

Larsson első szólólemeze tavaly jelent meg, de azt egy kicsit az én ízlésemhez képest elborultnak találtam. Hosszútávon a lélegzetelállító technika és invenció ellenére is megfeküdte a gyomromat (ennek beismerése persze lehet, hogy inkább engem minősít). Ez alól mindenképpen kivétel a "Newborn Awakening" című remekbeszabott ballada, ha létezik egyáltalán ilyen kategória ebben a műfajban.

A zenésztársak maradtak ugyanazok: a ritmusszekció sziklaszilárd pillérei Walle Wahlgren dobos és a kiadásért felelős Jonas Reingold bőgőn. Őket Richard Hallebeek és Stefan Rosquist személyében két igazán fölkészült gitáros egészíti ki. Az "Infinity Of Worlds" sem lett lepkekönnyű, rádióbarát lemez, de valamivel talán szerethetőbb, könnyebben befogadható prog-fúzió, amit hallunk. Kedvenceim egyértelműen a lemezindító "A Demon's Kiss" és a "City Of Lost Souls". Egy magamfajta tufa metál arcnak, aki azért szeret kitérőket tenni a jazz-rock fúzió világába, a két lemezből egy nagyon jó 40-50 perces anyagot lehetne összepakolni, amit élőben - a bokalefosás nagyon is valószínű szégyenét vállalva - piszkosul meghallgatnék.

Tartuffe