A rock/metal világ megannyi szép és értékes pillanata mellett sem szeplőtelen. A dőltünkre leső Tökmag Jankók pedig jó érzékkel és kárörvendően tükrözik vissza a stílus ballépéseit, nehezen cáfolhatóan, hogy a fájó általánosítás és sztereotip megközelítések mögött nem mindig csak outsider ostobaság van. Ezért ha meg akarunk maradni Herkulesnek, szükséges önkritikát gyakorolni és elébe menni a vádaknak. 

A kamufaktor 10-es skálája mutatja, hogy valaki meddig evezett be (szólóban vagy csapatával) a tehetségtelenség/pojácaság/elvtelenség, stb. vizein. Az alacsony érték (0-5) kevésbé, de szóvá tehetően kamu, ötös érték fölött viszont akad(na) takargatni- és szégyellnivaló rendesen! Grunge, rap metal és egyéb vadhajtásokat, valamint magyar előadókat nem értékelünk.

Eljött a leleplezés pillanata, kérem! Bicskanyitogató rovatunkban ezúttal két nagy "kedvencemet" szedem ízekre. Illetve nem, megteszik azt maguk is, egy-egy szólóba belelehelve saját, ordító tehetségtelenségüket. 

A napokban bukkantam erre a gyöngyszemre, amit legott meg is osztottam a népszerű közösségi oldalon és a gitáros reagálások igazolták, hogy jogosan röhögtem ki az ex-Manowar gitárhőst, aki nemcsak, hogy nem hős, de gitárosnak sem nagyon nevezhető az alábbi, mindenféle zeneiséget nélkülöző mutatványával. Erre szokás azt mondani, hogy ha még dekázni is tudna közben, tényleg figyelemre méltó lehetne. A történethez hozzátartozik, hogy kifejezetten idegesít, amikor kritikusok a világ legtehetségesebb gitárosaira sütik rá a "tekerő", "villantó" "virgázó" jelzőket, csupán azért, mert tudnak és szeretnek is gyorsan játszani, ott, ahol ezt a zene megengedi, horribile dictu megkívánja. Mint látható az alábbi két videón nem erről van szó. David Shankle önmagáért a sebességért erőszakolja meg a zenét. Tegyük ki tehát büszkén a szégyenfalra:

Kamuérték: 8

Huhhhh. Természetesen élőben is hozza mindezt, nem hozza zavarba a tömeg. A betanított raktári kisegítő fejszerkezet sem előny, de erről mondjuk nem tehet, ez adottság. Persze talentum sem sok jutott, de legalább megpróbálta és a világhírig vitte. Na, erről viszont meg mi tehetünk... Pödrő Gyuri köpörcölése 6:20-tól!!!

ARP himself. A Maestro. Odaát a Hard Rock Magazinban még ma is kapok rendesen, ha kétségbe merem vonni a klasszisát, pedig az alábbi koncertrészlet is mutatja: létezik Shankle úrnál is gyalázatosabb produkció, úgy, hogy közben tízezrek ajnározzák világszerte a semmit, illetve a szélhámosságot. Kérem, ez gyalázat, össze-vissza húzogatja a kezét a fogólapon, a szénné visszhangosított sound mögé bújva, mintha szélsebesen játszana. Valójában alig fog le valamit, mindezt teljes átéléssel. A vele együtt játszó, egyébként rendre tehetséges csapat pedig nem áll le és nem mondja neki: "Lécci ne égess bennünket, köszi!" 3:00-tól indul a parasztvakítási nagyüzem, tele selejttel. Jelzésértékű Greensleeves a végén, utalva Blackmore és Yngwie mesterekre, bár neki az égvilágon semmi köze hozzájuk, ezt valaki most már tényleg közölhetné vele.

Kamuérték: 9 (kisferenc)

Legyen itt végül egy teljesen ismeretlen német srác a teljesen ismeretlen német Fair Warningból. Ha valaki úgy gondolja, hogy vérforraló volt, amit írtam, nyugodjon meg, blogon mindent lehet, ha pedig már nem habzik a szája és lehiggadt, hallgassa csak meg Őt. Úgy is lehet gitározni, hogy a szóló nem egy zeneietlen összevisszaság, hanem külön dal lesz a dalban. (Az elején finom utalás Michael Schenkerre...)

Kamuérték: 0 (nem kamu)

Túrisas