Kiadó:
Proude Records

Honlapok:
www.torbenenevoldsen.com
myspace.com/fatalforcetheband

Torben Enevoldsen dán shredder meglehetősen fura alak, miközben a '90-es évek második fele óta termékeny és nem éppen tehetségtelen zeneszerzőnek bizonyult, gitárosként nem tud egyértelmű elismerést kivívni magának. Pedig a faszi sebesen teker, halál pontos és még saját, azonnal fölismerhető stílusa is van (amit kevesen mondhatnak el magukról), csak éppen van benne valami rideg, sablonos, majdnem gépies, ami miatt az ember nem tud igazán lelkesedni érte.

Épp most készül negyedik instrumentális szólólemezét megjelentetni, készített három nagyon stabil, ha nem is kiemelkedő skandináv prog-power albumot Andy Engberg énekessel Section A név alatt, kevés sikerrel kitérőt tett az AOR világába (Acacia Avenue), de 2006-ban jelent meg közös lemeze Mats Levén-nel is (Treat, Malmsteen, Therion, Amaseffer, stb.). Ez a Fatal Force néven futó formáció folytatódik most tovább, jóllehet ezúttal Levén helyett egy másik ex-Malmsteen énekessel, Michael Vescerával.

Azt kell mondjam, hogy a csere ugyan nem tett csodákat, de lényegesen szerethetőbbé tette az anyagot. A Fatal Force bemutatkozó lemeze ugyanis még a szokásosnál is darabosabbra, nehézkesebbre sikerült, s ezen nem segített Levén (egyébként zseniális) hideg tónusú, metsző orgánuma. Vescera szerintem Malmsteen-nél sem igazán remekelt, szólóban sem, de itt valahogy most nagyon "ül". Nem erőlteti a sikolyba hajló magasakat, hard rockos, neo-klasszikus ízű dallamai viszont lényegesen emészhetőbbé teszik a végeredményt.

Persze az csak egy dolog, hogy az "Unholy Rites" a kettő közül egyértelműen a jobbik Fatal Force album, a helyzet továbbra is az, hogy lájtosabb a Section A "The Seventh Sign" (2003) és "Sacrifice" (2010) című lemezeinél, pedig azok sem voltak eget rengető kinyilatkoztatások a szakmában. Enevoldsen megbízható, de meglepetés-mentes dalszerző és előadó. Én személy szerint nem tudok rá haragudni, megvan pár lemeze, amiket le is veszek olykor a polcról, de megértem, ha valakit untatnak a sematikus, középtempós dalok, a századjára ismételt, ismerős futamok.

Tartuffe