Kiadó:
Radiant Records

Honlap:
www.hassefroberg.com

Szinte már hallom, ahogy Túrisas kijelenti: ilyen szar borító nem takarhat jó zenét. A borító tényleg iszonyatosan béna, alighanem egy csimpánz tudott volna jobbat rajzolni, de a zene, nos, az kérem egyáltalán nem rossz. Sőt! A Flower Kings rajongók, gondolom, gyorsan levették, hogy itt nem másról, mint kedvencük énekesének szólólemezéről van szó. Ez ráadásul nem is az első, hiszen Fröberg 2010-ben már előrukkolt egy önálló anyaggal (Future Past). Mivel az anyabanda pihizett egy kicsit, az örökmozgó Fröberg rácuppant a gitárjára és megírt gyorsan több mint egy órányi progresszív rock muzsikát.

Hasse (a névnek nincs köze a német hassen - gyűlölni - ige első szám első személyű alakjához, valójában a Hans becézett formája, így jelentése: Jancsi) tulajdonképpen az általam nagyon nagyra becsült norvég progresszív rock együttes, a Magic Pie névadója, hiszen a norvég kollégák az általa szerzett Flower Kings dalról (Flower Power, 1999) nevezték el magukat. Ezek után nem olyan meglepő, hogy a "Powerplay" nem is annyira a Flower Kings-szel, hanem inkább a Magic Pie-jal mutat rokonságot.

Amit itt hallunk, jellegzetesen skandináv változata annak a műfajnak, amit az USÁ-ban a Spock's Beard, Nagy-Britanniában pedig a Haken képvisel. A nevesincs muzsikusok kiváló munkát végeznek (Anton Lindsjö gitáros hatalmasakat teker, lásd pl. "Is It Ever Gonna Happen?" ), Fröberg pedig amolyan zenei takácsként jó érzékkel fűzi egybe a különböző stílusok, témák szerteágazó szálait. Több nóta a 10 perces időtartamot is meghaladja. Nekem általában ezek az epikusabb hangvételű dalok tetszenek (My River To Cross, The Final Hour, The Chosen Ones). Egyetlen kifogásom, hogy Fröberg olykor hallhatóan képességei fölső határán énekel (My River To Cross), de ha ez a legkomolyabb kritika, akkor bizony nem is végzett olyan rossz munkát két Flower Kings album között.

Tartuffe