Kiadó:
Liljegren Records/Doolittle Group

Honlap:
myspace.com/reinxeednorth

Jóllehet, a banda fotóiról nem igazán a nehéz fémek emelgetése, hanem a gyorskaják, vagy a számomra ismeretlen svéd konyha zsírtelítettsége jutott eszembe, a tagok mackós külseje azért minden látszat ellenére fémvázat takar. Oké, nem azt az igazán veretes "svéd acélt", bár a kilencvenes évek elején a kezünket tettük volna össze ennyi áriázó énektéma és csuklóból kirázott neoklasszikus gitárszóló hallatán. A metál "operatizált" világát, amit a csapat is képvisel, a Helloween-i magelültetés után Tóbiás és Luca úgy szökkentették szárba, hogy abba aztán hiba nincs, éppen ezért is nehéz egy ilyen klasszikus bázisú zenét játszó együttesnek a dolga: az etalon által állított mérce magas, és hát ilyen testalkattal könnyebb átszaladni alatta, mintsem átugrani felette. Még szerencse, hogy a metálban nem igazán a kockahas számít…

Tommy Johansson az euro-power metál színterének harmadik generációs képviselője – igen, második az Edguy volt – le sem tagadhatná hatásait: a már említett Sammet-en kívül Robby Valentine Queen-áztatta rock primadonnás attitűdje, és a grandiózus filmzenék Oscar-díjas zeneszerzői is kényelmesen megférnek a gitáros-énekes muzikális paradicsomában, de én nyugodtan megemlíteném a keresztény zenekarok Stryper vonulatának – illetve a gospelnek – néha giccsbe is forduló, himnikus, végtelennek tűnő, felfelé törő dallamhalmozását is.

Elképesztő egyébként az az energia, mellyel a csapat, illetve Tommy rendelkezik, hiszen nemrég még svédalapú popfeldolgozásos lemezükről adtunk hírt, ami mellett ott figyelt a zenekar side-projectjének, a Golden Resurrection-nek aktuális imádsága, ráadásul 2008 óta minden évre jutott egy-egy új Reinxeed lemez – mi ez, ha nem válságot is könnyen okozó túltermelés? Mert hiába is rendelkezik minden olyan összetevővel a banda, melyek alapján térdre kellene borulnom előttük, a filmzenei ihletésű új album sem tud meggyőzni arról, hogy az első ligában lenne a helyük. Pedig van itt minden, mi szem szájnak ingere: kórushegyek, monumentalitás, érzelmi cunami, padlásjáró énekteljesítmény, hangszeres akrobatika, és profi komponálási bravúr, mégis, talán az említett professzionalizmus okozta kiszámíthatóság az, ami miatt nem érzek késztetést, hogy igazán meg tudjam dicsérni a csapatot.

A hangzás steril, és Tommy is hiába visítja le a csillagot az égből, hangjából hiányzik az a megtámasztó dög, melyet a lemez nagyepikájában, a "Freedom"-ban a besegítő énekes olyan fényesen prezentál. Az említett szerzemény egyébként valóban megérdemli az elismerő szavakat, hiszen ilyen himnuszokért hallgatja az ember az euro-powert, kár, hogy a többi daltárs nem elvtárs a mozgalomban, és olyan túlhabosított tortát eredményez, ahol a geil máza egy idő után eltompítja az ínyenc ízlelő képességét.

A leírtaktól függetlenül, aki szereti a monumentális filmzenék zenei receptje alapján készült szimfonikus hatású, kétlábdobos európai heavy metalt, az mindenképpen próbálkozzon meg az albummal, biztos vagyok benne, hogy legalább egy kiugró szerzeményt mindenki találni fog. S hogy melyik lesz az? Döntse el az a fránya ízlés!

Garael