Trail Of Murder: Shades Of Art (2012)

Trail Of Murder - Shades Of Art (2012).jpg

Kiadó:
Metal Heaven

Honlap:
facebook.com/TrailOfMvrder

Tudom, hogy ez már régi történet, de ember legyen a talpán, aki Skandináviában eligazodik az Olsson-ok között! Ráadásul valami miatt egy jó páran közülük a dallamos power metal bandák környékén legyeskednek. Tomas és Henrik (Bloodboound), valamint Fredrik után (Heed) itt van nekünk Daniel (ex-Tad Morose), aki összeállt Pelle Åkerlind dobossal (Morgana Lefay, Bloodbound) és a műfaj egyik igen tehetséges, sőt, tiszteletet parancsoló frontemberével, Urban Breed-del (Pyramaze, ex-Tad Morose, ex-Bloodbound), hogy ott folytassa, ahol korábbi bandájával abbahagyta. Lényegében ezzel be is lőttük, milyen zenét játszik a Trail Of Murder, de a biztonság kedvéért még mellé tehetjük a Heed és a Disdain, esetleg a Tears Of Anger neveket, és ezzel gyakorlatilag le is zárhatnánk a lemezismertetőt.

Szívem szerint le is zárnám, de nem azért, mert csalódást okozott az anyag (ellenkezőleg!), hanem mert nem nagyon tudok mást mondani: ezt már sokszor és sokaktól hallottuk, mégis eszméletlen jó. Pont az és pont úgy, ahogy szeretem: kiváló torok, fogós dallamok, jó hangszeresek, káprázatos szólók, tökéletes hangzás. Ehhez a skandinávoknak istenadta tehetségük és nagyon jó érzékük van. De hogy ne csak áradozzak: néha zavar, hogy Urban Breed indokolatlanul rekeszt (pl. Lady Don't Answer), egy ügyes billentyűs szerintem sokat dobott volna a lemezen, és a borító is rettenetesen gagyi; de ez már tényleg a "van rajta sapka vagy nincs rajta sapka" kategória.

Tavaly nagyon rosszul esett, hogy a kimondottan erős, ugyancsak Urban Breed által fölénekelt "Tabula Rasa" (2009) után, a Bloodbound egy gonoszkodó, retró anyaggal rukkolt elő (Unholy Cross), ráadásul egy új énekessel. Ezért kiváltképp örülök, hogy a "Városi Fajzat" visszatért, és persze az is örvendetes, hogy ilyen tetszetős, pompázatos muzsikával, ami lényegében a "Tabula Rasa" egyenes folytatásának tekinthető. Elfogadom, hogy a Trail Of Murder nem túl eredeti, nagyjából egy tucat ilyet én is seperc alatt össze tudnék szedni a gyűjteményemből, de bánja kánya! Be a lejátszóba, elő a söcőt, oszt már lendülhet is az ökölbeszorított kéz!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika