Igen, tudom, hogy volt egy harmadik zenekar is, de lekéstem, jó? Sőt, az Amaranthe elejét is. Miért, miért? Nem csömörből fakadó firkászi nagyképűségből, hanem mert késett a gépem. Egyenesen Ferihegyről érkeztem, és így sikerült odaérnem, ennyi.

Ja, tetszett. Nem túl meggyőző, persze, hogy nem túl meggyőző, de nem tudom jobban érzékeltetni. Egyrészt tök jó volt, meg minden, másrészt viszont maradt egy kis hiányérzetem. Pont azért, mert tökéletes is lehetett volna, érted? Például: Elize Rydék zenéjének élőben akkorát kellene ütnie, mint a váltóáram. Még nem különösebben ástam bele magam az új lemezbe, de nagyjából ugyanolyan, mint az előző volt – ergo, most már különösebb erőfeszítés nélkül össze tudnak állítani egy baromi erős koncertprogramot. Akkor meg mi a bánatnak dobszóló egy amúgy is rövidített setlistbe. Hogy az énekes pihentethesse a hangszálait, mi? Na ne röhögtess, melyik?

Ez a Jake E. gyerek meg láthatóan rühelli az egészet. Csak azt nem értem, miért vágatta le a séróját és vette fel a baseball sapkás hülye-gyerek imidzset, ha visszavágyik a true-metal közegbe. Azt sem vágom, miért nem lehetett egy teljes óra alatt rendesen beállítani azokat a rohadt mikrofonokat. Bezzeg a Strato alatt nem volt vele semmi gond. De a non plusz ultra, hogy miközben körbeturnézták a fél világot, ugyanúgy totyorognak egy helyben, mint két évvel ezelőtt. Nyomjon már a kezükbe valaki egy Maiden DVD-t, lássák, hogyan lehet feltúrni a színpadot 60 évesen! Ezek tényleg azt hiszik, elég annyi, hogy Elize csábosan rámosolyog a közönségre időnként? Egyébként, ahogy elnéztem, nagyjából valóban elég...

Dehogy utálom őket, éppen, hogy bejön amit csinálnak, ezért morgolódok. Ha nem tetszene, leszarnám. A nyolcvanas években szocializálódtam zeneileg, ne felejtsd el - akkor is megfért egymás mellett szépen a dizsi és a "metál", úgyhogy nálam nincs ezzel gond. Jó kis bulizene, most is behozott egy olyan réteget a Wigwamba, akik egyébként nem mennének el megnézni egy power bandát. Ha csak néhányan e miatt rákattantak Johanssonékra, és nem mellesleg jól érezték magukat, már teljesítették a küldetést.

Hogy a Stratóval mi volt a baj? Tulajdonképpen semmi. Sőt, a fellépés alatt éppen azon filóztam, hogy úgy tűnik, összeértünk mi ketten. A Stratovarius meg én. Mint borsó meg a héja, tudod. Nem mintha nem szerettem volna őket régebben, sőt egyik-másik lemezük (pölö a Visions) éppenséggel mentőövnek bizonyult az ínséges kilencvenes évek szartengerében, de azért olyan nagy vérfan se voltam, nagyságrendileg. A heveny Malmsteen-Helloween kúra után valahogy nem sikerült annyira rákattannom erre a póver vonulatra, meg időm se volt annyi akkoriban... Megvan a fíling, ugye? Most mégis úgy éreztem, minden oké. Az új korong is baba, ráadásul leereszkedtek hozzám, a klubokba, ahol szeretek lenni. Semmi művészkedés, arcoskodás, nagy-színpad, csak ütős nóták és öt ember, akik maximálisan a szórakoztatásnak szentelték magukat.

És akkor bumm! Kicsit elalélsz és menetrendszerűen jön a jobb horog, nagy igazság ez. Szóval az a levonulás 65 perc után, az kemény volt. Éppen, mikor kezdtem magam jól érezni. Gyanút foghattam volna már akkor, mikor Kotipelto bevetette a szokásos "nem voltam jól a napokban, de most miattatok hirtelen klasszul érzem magam" rizsáját. Köszi, azt hallottuk, hogy spórolod a magasakat, de már megszoktuk, nem kell hozzá körítés. Igaz, volt még két ráadás (a "Forever"-t hagyjuk), de még így is karcsú volt ez, gyerekek. Meg kell ma már küzdeni a közönség kegyeiért, ez így nem fog menni. Valamennyire persze számítottam rá, hogy trükk van ebben a dupla headliner sztoriban, mélyen belül tudtam, hogy kábé 75 percre számíthatok mindkét zenekartól, de mégiscsak más végül szembesülni a fene nagy igazsággal (a lepényhal meg utoljára, ugyebár): a főnök hangja ennyit bír (azt már meg sem említem, hogy itt is volt egy tök felesleges, időhúzás céljából elkövetett übergagyi dobszóló).

Ej, Timo, Timo, ezt jól elcseszted, év koncertjéből az év kihagyott ziccere lett!