Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.prettymaids.dk
facebook.com/prettymaids

Egy parallel univerzumban - már ha van ilyen, de nincs (bocsi, Csillagkapu rajongók) - lehet, hogy én vagyok az egyik legelvetemültebb Pretty Maids rajongó, aki az 1984-es "Red Hot And Heavy" óta lélegzetvisszafojtva várja kedvenceitől az újabb és újabb lemezeket. Vissza kell azonban térni a földre, a realitások talajára: ismeretségem a Csinos Hölgyekkel csak felületes, és nem csak azért, mert amikor én csinos hölgyekre gondolok, akkor nem Ronnie Atkins (a.k.a. Paul Christensen) vagy Ken Hammer (a.k.a. Kenneth Hansen) jut eszembe, hanem elsősorban azon okból, hogy a vérátömlesztést/fiatalítást követően megjelent "Pandemonium" (2010) és "Motherland" (2013) lemezek keverték le az első atyai pofonokat, amelyek folytán rádöbbentem, ezek a 30 éve becsülettel viaskodó vikingek bizony nagyon jól nyomják.

A bevezetés után talán már érthető, miért érzem úgy, mintha a "Louder Than Ever" pont nekem készült volna. Ez ugyanis nem új sorlemez, hanem régi nóták gyűjteménye, ráadásul nem egyszerűen újrakeverve, remaszterelve, hanem egy az egyben újonnan, frissen rögzítve, bika, mai megszólalással. Érdekes, hogy a gyűjtemény nem tipikus "best of", ha a rajongók állítják össze a dalcsokrot, nyilván teljesen más eredmény születik. Először is, a válogatás az 1995-től 2006-ig terjedő Massacre Recordsos időszakra összpontosít, de (s ez megjegyzésem második fele) még azon belül sem a legnyilvánvalóbb dalokból szemezget. Ez persze nem baj, de ha már stúdióba vonultak, igazán fölránthattak volna még pár korábbi nagy slágert, mondjuk egy digipack bónusz CD-re valót (pl. Future World, Back To Back stb.).

Akárhogy is, ez igazán szép gesztus a vénasszonyok nyarának jótékony napsütésében sütkérező dánoktól, a valódi meglepit mégiscsak azzal okozták, hogy a "Louder Than Ever"-re föltettek négy vadi új nótát is, két balladát és két tökös power himnuszt. Talán csak a neofiták naivitása mondatja velem (a régi fanok majd virtuálisan le is kevernek egy atyai sallert), de nekem ezek a dalok tetszenek legjobban az albumról. Mostanában nem nagyon tud hibázni a csapat. Remélem, meg is marad bennük ez a lendület, mert az a riffközpontú, de dallamos power muzsika, amit művelnek, ma már kihalófélben lévő fajta, majdnem teljes egészében az európai kontinensre szorult vissza. Mostanság nem jó amerikai tizenévesnek lenni...

Tartuffe