Kiadó:
Phonotraxx Publishing

Honlap:
www.axxis.de

Az Axxis egy évelő növény, latin nevén Axxisus Metallus Germanicus. Szinte minden évben hoz termést, nevezzük ezt lemeznek (CD), lemezkének (EP) vagy élőszárnak (DVD). Dortmund környékén fedezték fel először 1989-ben, de első évi termése (Kingdom Of The Night) népszerűségének köszönhetően világszerte elterjedt. A "ketteske" hasonlóan sikeres volt, mint elődje, egyetlen hibája az volt, hogy nem sikerült egy nyomorult nevet adni a gyereknek. Később Amerikában elkezdődtek a nemesítési törekvések, a "The Big Thrill", "Matters Of Survival" egyre összetettebb termést produkáltak, valahogy mégis egyre kevésbé volt élvezhető a végeredmény. A "Voodoo Vibes" már olyannyira elvarázsolt muzsika volt, hogy a gitáros-zeneszerző Walter Pietsch is zsákutcának érezte és 10 év után elhagyta a kertészetet. A projektvezető-énekes Bernhard Weiss pedig Harry Oellers billentyűssel karöltve hazaköltözött, elővette a sokszor jól bevált "Vissza a gyökerekhez" formulát, s ezzel öntözve a növényt, az újra megerősödött.

A "Back To The Kingdom" című 2000-es évjáratú termés már nevében is utalt a fordulatra, de ez nem csak a nyilatkozatokban nyilvánult meg, mint oly sok esetben, hanem valóban sikerült újra megtalálni azt az egyszerű utat, ami annak idején sikerre vezetett: Weiss Manfréd unokájának, Bernie Weissnek egyedi énekstílusával párosuló populáris dallamvilága, a hard rock és a heavy metal határán mozgó, sokkal inkább az amerikai Riotra, mint a germán metálosok példaképének tekintett Acceptre hajazó muzsikájuk remek ötvözete újra sikert eredményezett. A "Shadowman", a "Flashback Radio", a "My Little Princess" vagy a "Heaven In Black" éppoly elmaradhatatlan sztenderdjei lettek repertoárjuknak, mint a "Kingdom Of The Night" vagy a "Living In A World" az első éves termésből.

Azóta nem génmódosították a növényt, így az "Eyes Of Darkness"-től az "Utopia"-ig ugyanazt kaptuk minden évben, csak lassacskán elfáradtak a produktumok. A huszadik évfordulóra egy monstre 3 órás koncertet szerveztek, melyen egy-két nóta erejéig felléptek a kertészet korábbi dolgozói is, ezt visszanézhetjük a "The Legendary Anniversary Live Show" című kiadványban. Eztán viszont újra letértek a járt útról a járatlanért, s felismerve muzsikájuk és a popzene közti mérhetetlen hasonlóságot, elkészítették a '70-es évek diszkó slágereinek feldolgozásait "reDISCOver(ed)" címmel, melyet jól le is gyaláztam korábban.

Vadonatúj hajtásai azonban csak idén, a huszonötödik évfordulóra termettek az Axxisnak. Mégpedig pontosan huszonöt. Persze ebből a normál halandó csak huszonegyet képes felismerni, a nagyon limitált kétlemezes kiadványra került fel kettő plusz, valamint az albumot az Amazonról letöltők örülhetnek másik kettőnek. És hogy még bonyolultabbá tegyük a matematikát, a normál 21 tulajdonképpen 22, lemezenként 11-11. A "Mary Married A Monster" ugyanis két változatban szerepel a katalógusban, fekete színekben "Our Version", fehérben "Her Version" alcímmel. Merthogy a 25 éves jubileumi lemez nagyon igényes digipak formában, 2 különálló lemezen jelent meg, ezek azonban épp annyira egy egységet képeznek, mint Tátrai "Utazás az ismeretlenbe I-II" albumai. Aki nem akarja horror áron beszerezni a 666 példányban limitált kétlemezes kiadványt, annak ajánlom, hogy hozzám hasonlóan egyszerre vegye meg a két szimpla albumot. Érdemes! Ahogy a borítón is szerepel: "Yin & Yang, Black & White, From Darkness Into Light... The Black Edition Needs This White!" (illetve fordítva).

A fekete sarokban a komolyabb hangvételű, sötétebb tónusú szövegek ("Venom", "The War", "Lie After Lie") sorakoznak, a fehér sarokban egy életvidámabb attitűd ("Heaven In Paradise", "Dance Into Life" vagy a Schenkertől lopott "Temple Of Rock") érzékelhető. Előzetesen kicsit féltem, hogy "gyorsak és balladák" felosztás lesz a két rész között, azt még Király Pitta második albumán (Sides Of The Soul) is nehezményeztem kicsit, pedig ott csak egy lemez volt fele-fele arányban megbontva "tekerések és merengések" között. De félelmeim alaptalannak bizonyultak, csupán a szövegek tónusaiban különbözik a két rész, zeneileg mindkettő hasonló színvonalú (a fekete talán kicsit jobb). Öt év telt el az "Utopia" óta, így volt ideje erőt meríteni és szárba szökkenni az alkotókedvnek. A cím ismét utal rá, hogy sikerült visszakanyarodniuk az egyedül üdvözítő útra, s ahogy a természetben mindenütt, az aszályos éveket bő termés követte, melyet itt az ideje leszüretelnünk.

A "Kingdom Of The Night II", a "Never Again" vagy a "Soulfire" biztos támpontokként szolgálnak a fekete lemez elbírálásához, míg a fehér lemezt elsősorban a "Hall Of Fame", a "Heaven In Paradise" vagy a "Living In A Dream" mozdítják előre. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a 25 évvel ezelőtti "Living In A World" újraértelmezése. A "Dance Into Life" ír motívumai Gary Moore-t és az "Over The Hills And Far Away" című klasszikust juttatják az egyszeri hallgató eszébe (meg nekem is). Persze itt is vannak oldalhajtások, a németül énekelt "Lass dich gehn" például lecsíphető lett volna (de akkor oda a bűvös 25-ös szám), és a "More Than For One Day" is csak az átlagos középtempó és a ballada határán mozgó célpontja a kritikusnak. Ha már ballada, akkor "21 Crosses", mely megható megemlékezés a 2010-es Loveparade-en a pánikban odaveszett fiatalokról. Ahogy Bernie a végén felsorolja a 21 nevet, olyan "hátamonaszőr" effektust idézett elő, mint a Scorpions 1977-ben, amikor Klaus Meine a "Born To Touch Your Feelings"-ben különböző nyelveken kezdi el felolvasni a dal szövegét.

Ami kiverte a biztosítékot, az a "We Are The World", amely mintha a diszkó feldolgozások közepette fogant volna, olyan "Rasputin" feelingje van Rob Schomaker mandolinjátékával, hogy Frank Farian is csak a farkát csóválva hallgathatja! Marco Wriedt gitárjátéka az egész albumon át kellemes, dallamos, technikás is, élvezetes hallgatni, de valahogy még sincs benne annyi egyéniség, hogy utólag is emlékezzek rá. Viszont ahhoz éppen elegendő, hogy a lemez szerethető maradjon. És a kertészet legújabb munkatársa is itt mutatkozik be igazán: Dirk Brand dobosnak nem volt nehéz feladata a feldolgozásalbumon, ám most odateheti (és oda is teszi) magát a kétlábdobos power témáktól a súlyosabb dalokon át a balladákig egyaránt. A lemezbemutató turnén egyelőre 8 dal szerepel a 25-ből, a megduplázott "Mary" lemaradt, pedig meghallgattam volna egymás után a két változatot, esetleg egy vendégénekesnővel megbolondítva a "Her Version"-t.

Az Axxis dísznövénnyé nemesedett, mely a 25 éves tradíciókat megtartva úgy tudott új hajtásokat növeszteni, hogy közben mindvégig (2 lemezen át is) szerethető maradt. S ha ez az amerikai ízű germán metál bejön valakinek, akkor sürgősen csapjon le rá, hogy aztán élete végéig gondozhassa (hallgathassa) a maga példányát, mert sohasem hervad el, akár az acélrózsa.

CsiGabiGa