Simon Phillips & Protocol III (2015)

protocol-iii_thumb.jpg

Honlap:
www.simon-phillips.com

Ígérem, most (mármint jelen bejegyzést követően) egy ideig nem fogok Simon Phillipsről írni. Bár én még messze vagyok attól, hogy kigyulladjon az "overload" lámpa, félek, hogy a törzsolvasók megelégelik új keletű monomániámat. Az elmúlt napokban többször is "fenyegetőztem" azzal, hogy a Protocol III-ról is írni fogok, és most CsiGabiGa, egykori AOR-ügyeletes kollégám jóvoltából abban a helyzetben vagyok, hogy be is válthatom "baljóslatú" ígéretemet.

A helyzet az, hogy nincs sok mondanivalóm, legalábbis ahhoz képest, amit az "Out Of The Blue" című koncertlemez kapcsán elmondtam. Dave Weckl mellett Simon Phillips régóta nagy kedvencem, a Protocol néven megjelentetett albumai közül ezen harmadik pedig tényleg csúcsteljesítmény; úgy Phillips korábbi munkáihoz mérten, mint általában véve a jazz-rock fúziós műfajon belül.

A Protocol II-t megelőző időkből a korábbi muzsikustársak közül egyedül Andy Timmons gitáros maradt a csapatban, ezúttal nem a jól bejáratott partner, Jeff Babko billentyűzik, hanem a sárkányfű árús szakállkájával díszelgő Steve Weingart. A bőgőt pedig Ernest Tibbs kezeli, ahogy tette azt már a 2013-as Protocol albumon is.

Ezen a III-ik terítésen 8 tál étel került a menübe, egytől-egyig élvezetes, bámulatos instrumentális szólókkal ízesített zenekonyhai költemények, amelyek rétegzettségük, gazdag fűszerezettségük ellenére sem fekszik meg a fúzióhoz nem föltétlenül szokott rocker gyomrot. Persze kell hozzá egyfajta kísérletezőkedv, elszántság, kalandvágy, de aki nem mer, az ugyebár nem is nyer.

Sajnos a május 8-i A38-as koncertről lemaradtam, így azt sem tudom, hogy a merch pultban mennyi pénzért árulták az új CD-t, de valószínűleg jól járt, aki ott hozzájutott, mert a többnyire japán piacra szánt lemezeknek brutális ára van a neten. Tudom, hogy nem fair az összehasonlítás, de ez biztos többször fog pörögni nálam, mint az új Toto, pedig az se gyönge... Illusztrációképpen csak egy német kocsmakoncertfölvételt találtam, ami azért annyiból mindenképpen jó, hogy bemutatja: ez a csapat egy kis söröző sarkába szorítva is tökéletesen játszik élőben.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika