Kiadó:
Columbia

Honlapok:
www.davidgilmour.com
facebook.com/davidgilmour

Nem kis nosztalgiával gondolok vissza arra, hogy kritikusi "karrierem" annak idején (pontosan: 2006 májusában) éppen egy David Gilmour szólólemezzel kezdődött (On An Island). Akkor ezt afféle egyszeri kilengésnek gondoltam, most meg már túl vagyunk az 1200. recenzión. Az élet valóban kifürkészhetetlen és a (L)élek sokszor oda ragad bennünket, ahová nem is akartunk menni...

Különben azért vártam nagyon ezt az albumot, mert a legutóbbi, szedett-vedett, stúdió-maradékokból összeeszkábált Pink Floyd lemez (ha lehet egyáltalán annak nevezni) nekem fájdalmas csalódás volt, kivéve az egyetlen rendesen megkomponált nótát (Louder Than Words). Biztos voltam benne, hogy a "Rattle That Lock" valami olyasmi lesz, talán egy kicsit még melankolikusabb, még "sanzonosabb" - ahogy ez mostanában a közel 70 éves Gilmourtól elvárható.

Persze senki se várjon egy Gilmour név alatt megjelentetett új Pink Floyd lemezt. A Pink Floydnak egyszer s mindenkorra vége van, s erre nem csak a sajtóban tett kijelentések emlékeztetnek bennünket, hanem az a tény is, hogy a Pink Floyd valójában koprodukcióból született, és mindig pont akkor vált lapossá, amikor ez az együttműködés valamilyen okból meggyengült.

A "Rattle That Lock" tehát igazi Gilmour szólólemez, de még mindig ez áll a legközelebb ahhoz, amit - főleg Richard Wright halála óta - már soha sem fogunk megtapasztalni. Gilmour nem felejtett el gitározni, viszont határozottan megszelídült és nem fél tőle szokatlan területekre tévedni - mint pl. a jazzes "The Girl In The Yellow Dress"-ben, amit a deluxe kiadáson "nagyzenekarral" megtámogatott változatban is meghallgathatunk. Ha más a deluxe kiadásnál tartunk, a "Rattle That Lock" radio dub youth mix verziója az emberiség ellen elkövetett szörnyű bűntett, amire nincs sem magyarázat, sem föloldozás.

Az album extrák nélkül egyébként nem túl hosszú (kicsivel 50 perc fölött) és tartalmaz néhány instrumentális számot is. Összességében azt kell mondjam, gyengébbre, unalmasabbra sikerült az "On An Island"-nél, de Gilmour a fél évszázados karrierje alatt a rajongóknál már olyan hitel-tömeget halmozott föl, hogy ezt is simán benyelik - mint ahogy én is.

Tartuffe