Kiadó:
Capitol Records

Honlapok:
www.avengedsevenfold.com
facebook.com/AvengedSevenfold

Nem igazán értem, hogy mi folyik a NWOAHM egyik legjelentősebb formációjaként számontartott A7X-nál. Azt még alapvetően szimpátiával fogadtam, hogy a nálam gyakorlatilag hibátlan "Nightmare" után nem igazolták le véglegesen Mike "Rossz Vér" Portnoy-t. Azt hiszem, hogy ami pl. az Adrenaline Mobbal történt (akármekkora is a haversrácság Russell Allennel), egy az egyben őket igazolja. Azután mint szürke szamár a ködből föltűnt közöttük Arin Ilejay dobos, aki valójában esélyt sem kapott. Még utólag sem világos mi történt, de az biztos, hogy valaki egy ostoba ötlettől vezérelve durván leszabályozta szegény Ilejay-t, és miután mindenki (kritikus és rajongó egyaránt) teli torokból mocskolta a "Hail To The King" minimál stílusú dobmunkáját, a banda az új fiú nyakába varrta a balhét (a lábára meg útilaput kötöttek).

Utólag úgy gondolom, hogy a "Hail To The King" önállótlan és gyengécske koncepciójáért leginkább maga a banda és a rájuk extra nyomást gyakorló Warner Bros kiadó felelős. Talán nem véletlen, hogy azóta kiadót váltottak, s az új anyag már a Capitol Recordsnál jelent meg. Személy szerint én sem kíméltem Arin "Bűnbak" Ilejay-t, sőt odáig ragadtattam magam, hogy egy 7 éves kölyköt, Avery Moleket javasoltam helyette. Ez persze csak vicc volt, Ilejay miatt az újabb fejlemények fényében mégis kicsit kellemetlenül érzem magam. A lényeg, hogy az együttes is érezte: Jimmy "The Rev" Sullivan helyére valami fajsúlyosabb muzsikus illik. Így került a képbe Brooks Wackerman dobos (ex-Bad Religion), aki nem biztos, hogy technikailag jobb Ilejay-nél, de az kétségtelen, hogy ezen a lemezen érdekesebben, változatosabban játszik.

A másik dolog, amit nem értek itt, hogy az előzetesen "Voltaic Oceans" néven decemberre beharangozott album, hogy kerülhetett most forgalomba, ráadásul a nem túl ötletgazdag "The Stage" címmel. Mindegy, az a fontos, hogy végre itt a folytatás, és szerencsére sokkal önazonosabb az anyag, mint a Metallica-Iron Maiden-Guns N' Roses szolgalelkű utánzataként jellemezhető "Hail To The King". A nóták most sokkal változatosabbak, ötletesebbek, hosszabb lélegzetvételűek és A7X-osabbak, mint a múltkor. Az együttes érezhetően szeretett volna visszakanyarodni a Sullivan-korszak stílusához, s ezt csak üdvözölni tudom.

Mindent összevetve a "The Stage" jó lemez lett, de azért "The Rev" nem csak hangszeresként, de bizony zeneszerzőként is nagyon hiányzik innen. Ezt a megmásíthatatlan veszteség miatt el kell fogadnunk, mint olyan tényt, amivel muszáj megtanulnunk együtt élni. A visszakanyarodás is csak részben sikerült, hiszen a korai metalcore-os, thrashes elemek itt igen szűkmarkúan vannak adagolva, és M. Shadows is inkább a kétségkívül sokat fejlődött tiszta énekhangját gyakoroltatja a hörgés helyett. A gitárosokra kár szót fecsérelni; na, nem azért, mert hanyagolhatók, hanem éppen azért, mert borítékolható volt fényes szereplésük.

Az én fülemnek a hangzás egy kicsit száraz ugyan és a kétgitáros fölállásra jellemező vastagság sem "jön át", de végeredményben nincs vele gáz. Az irány zeneileg mindenesetre jó, s ha belegondolunk, hogy ezek a fiúk még csak harmincas éveik közepén járnak, joggal föltételezhetjük, hogy egy hosszú és kreatív időszak áll még előttük, amiben – az érzékeny veszteség ellenére – rengeteg lehetőség rejlik.

Tartuffe