Tarja Turunen – ének
Tuomas Holopainen - billentyű
Jukka Nevalainen - dob
Emppu Vuorinen - gitár
Marco Hietala - basszus, ének
John Two-Hawks - furulya, ének

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolewa Tekee
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary’s Blood
17.Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel

Talán soha nem fogjuk megtudni, a zenekarvezető Tuomas által sem megnevezett döntő, és mélyebb okait Tarja meglehetősen keményvonalas kirúgásának, de vigasztaljon bennünket az a törvényszerűség, hogy 15-20 év után általában múlnak a sérelmek a rockvilágban (is), így az előbb-utóbb bekövetkező reuniót már most borítékolni lehet. A másik vigaszunk pedig ez, az utolsó közös, Helsinkiben felvett teltházas buliról készült DVD legyen, ami méltó emléket állít egy olyan ízig-vérig metal bandának, amely példátlan módon úgy vált a mainstream részévé, hogy egyetlen percre sem tagadta meg, és nem értelmezte újra a heavy metal-t. Paradox módon, de egyre lejjebb növő hajjal, egyre hossszabb, nem kimondottan rádióbarát kompozícióikkal, és egyre súlyosabb megszólalással értek el mind nagyobb és nagyobb sikereket az egész világon. "Normális" esetben ez éppen fordítva szokott történni. De miért is beszélek múltidőben, hiszen zsákszámra érkeznek a demók a csapathoz, és javában folyik az új énekes utáni lázas kutatás. Nem tudom, de az a benyomásom, mintha legbelül a zenekar is érezné, a korszak lezárása után nem fog folytatódni a sikertörténet. Meg lehet ugyan találni a Nightwish Blaze Bailey-jét, és lehet majd utána önbizalmasan nyilatkozgatni, hogy soha nem volt még ilyen összhang a bandán belül, és ez a valaha létezett legerősebb felállás, stb.- de ilyet már nagyon sokat hallottunk. A DVD extrák között található, a koncert előtti két hetet végigkövető, kézikamerás dokumentfilmből is egyértelműen kiderül, hogy Tarja bizonyos értelemben kívülálló volt, sajátságos zenekari tagsága (Tarja és a többiek) néha láthatóan komoly próbatételt jelentett a zenésztársaknak, de a Nightwish művészetének, talán ez az összeegyeztethetetlennek tűnő, de a színpadon igazi egységbe forrt két világ is része volt. Ez pedig reprodukálhatatlan egy, mindenben a banda elvárásaihoz alkalmazkodni akaró aspiráns csatasorba állításával. Meglátjuk mindenesetre, mit hoz a jövő.

Az End Of An Era egészen egyszerűen szenzációs produkció. A hang (stereo, DD 5.1)-és képminőségbe nehéz belekötni. Szenzációsan van fényképezve és vágva az anyag. Mindenkit és mindent látunk akkor, amikor a leginkább szükséges. Hála Istennek nincs szétrükközve a felvétel, csupán néhány lassított képkocka erejéig, a kép pedig kristálytiszta, aminek különösen örülök, ugyanis háklis vagyok arra, ha valaki úgy gondolja, szemcsésen, homályosan, pirosfénytúltengésben élvezhetőbb egy koncert. Sajnos, az utóbbi időben erre is volt bőven példa (Europe, Dio stb). Ahhoz persze, hogy egy ilyen minőségű DVD készülhessen, kellett egy profi előadás, látványos fényekkel, kivetítővel, pirotechnikával. Utóbbit illetően csak sajnálni lehet, hogy a grunge minimalizmusa máig hatóan kiszorította a koncerttermekből ezt, a zenei csúcspontokat felerősítő és kiegészítő látványelemet. Itt azonban kapunk dögivel. A fénnyel, tűzzel megtámogatott Phantom of the Opera, Wishmaster frenetikus hatásúak, számomra a katarzist mégis a Once lemez két legjobb szerzeménye, a Ghost Love Score és Creek Mary’s Blood jelentik. A klasszikus zenei igényességű Ghost Love Score fináléja szinte felrobbantja a csarnokot, az indián John Two-Hawks pedig személyes megjelenésének és szólójának köszönhetően hátborzongató spiritualitással tölti be a teret, és kölcsönöz új ízt a Creek Mary’s Blood-nak. Csodálatos.

Érthető okokból, a zenekar nem hahotázza végig az estét (a koncertet követően adták át Tarjának a felmondását), de mindenki a legjobbat igyekszik kihozni magából. Kiválóan is teljesítenek. Meglepően, de jólesően durvára sikerült Emppu gitársoundja, Tarja esetenkénti headbangje pedig Angela Gossow-nak (Arch Enemy) is becsületére válna. Marco Hietala szinte második frontember, hihetetlen figura. Óriási fazon, óriási zenész, és óriási énekes. Nagyon jót tett a zenekarnak a beválasztása.

A lenyűgöző színpadképnek és magávalragadó előadásnak köszönhetően azokat is képernyő elé szögezheti az anyag, akik nem számítanak a zenekar feltétlen hívének. A fanatikusok és szimpatizánsok pedig egy kincset kaptak emlékül a zenekartól, vagy Tarjától és a többiektől, ahogy tetszik.

Túrisas

(A DVD ajánló eredetileg a hardrock.hu-n jelent meg 2006. június 12-én.)