Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a Latin Duó jövőjéről úgy nyilatkoztatok, hogy mindenképpen van még bennetek néhány lemez, de semmit nem kapkodtok el, nincs semmi kőbe vésve, így akár némi zenei változtatásra, színezésre is sor kerülhet. Részedről ez tökéletesen beigazolódott, a Mendelssohn Kamarazenekarral közösen készült szerzői lemezed, ha nem is gyökeres, de azért mindenképpen határozott változást hozott az általunk eddig megismert zenei világod tekintetében.

TT: Az egész anyag az én részemről szándékoltan egy nagyon nyugodt, finom hangulatú muzsika. A dalok az első perctől kezdve úgy íródtak, hogy a vonósoknak helyet hagyva, sőt beemelve őket a zene egészébe, tiszta, kellemes, könnyed formában bontakozzanak ki. Ebben nagy és elévülhetetlen szerepe van Pacsay Attila zeneszerző-hangszerelő barátomnak, akivel szinte napi kapcsolatban voltam és lépésről lépésre haladtunk a vonós hangszerelés zenéhez illesztésében. Ha bárki meghallgatja a lemezt, maga is tapasztalhatja, hogy az organikus egész, a gitár és a vonósok között folyamatos kölcsönhatás és összejátszás van, tehát nem a megszokott sablonnal dolgoztunk, miszerint a kész produkció kapott egy nagyzenekari hangszerelést.

Ezek szerint akkor Attila jelen volt a zeneszerzésben is?

TT: Nélküle biztos nem születhetett volna meg ez a végeredmény, de a zeneszerzésben nem volt jelen. A dalszerkezeteket, harmóniameneteket, dallamokat egyedül írtam, sőt nem egy esetben a vonós szólamokat is. Az elkészült dalvázlatokat pedig, mint ahogyan arra már utaltam, különböző fázisokban mutattam meg neki. Ő pedig, mint végzett zeneszerző, folyamatos instrukciókat adott a dal formálásában és hangszerelésében. Nyilván ő jobban ért ahhoz, hogyan szerencsés egy adott dallamot, már megírt szólamot a vonósok elé tenni, hogy érvényesülhet még jobban a nagyzenekari kontextusban egy már kigondolt zenei elképzelés. Van egy dal a lemezen, On The MIR címmel, ami remekül jellemzi ezt a számomra rendkívül izgalmas munkafolyamatot. Feljátszottam egy harmóniasort, ami elsőre megtetszett, meghagytam és kértem az Attilát, hogy a kész harmóniamenetre és improvizációhoz illessze a vonósokat. Tehát nem az történt, hogy egy elkészült nagyzenekari alapra improvizálok, hanem éppen hogy a spontán született dallamra és improvizációra épül rá a vonós hangszerelés.

Érdekesen építkezik hangulatilag is a lemez. A kimondottan felszabadult és vidám első dal (amelyik egy jópofa – Illés zenekartól csent - zenei tréfát is rejt) után mintha némi melankólia, sőt zenei szomorúság lenne tettenérhető.

TT: Én pörögtem életemben eleget, tényleg nem szándékoztam pörgős lemezt csinálni, de azzal azért vitatkoznék, hogy a hangulat melankólikus, esetleg szomorú lenne. Én a lírát és az emelkedettséget érzem benne. Ha erre gondolsz, azt büszkén vállalom. Ez a lemez már régóta bennem volt, örülök, hogy most elkészülhetett.

Bár nem ez az első munkátok a Mendelsohn Kamarazenekarral, így az ismeretség és kapcsolati tőke sokat számíthat, mennyire volt nehéz mégis összehozni a közös szereplést?

TT: Közel 30, tudásuk miatt sokfelé keresett és sokfelé is játszó, elfoglalt muzsikus játszik a lemezen, akiket ismertség ide, kapcsolati tőke oda, egyáltalán nem könnyű összehozni. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni az időpontokat. Stúdióbérlés, felvétel, próbák, stb. -hát nem volt egy egyszerű történet. Az alapokat egyébként Dorozsmai Peti stúdiójában, 3 fő percussion, 1 fő nagybőgő és én a gitárokkal összeállításban vettük föl élőben, feljátszósávok nélkül, együtt muzsikálva. Ezúttal is mérhetetlenül élveztem a közös munkát.

December 15-én a Művészetek Palotájában lesz a hivatalos lemezbemutató koncert. Mit tudhatunk meg előzetesen róla?

TT: Csaknem 8 számos repertoárunk van a Mendelssohn zenekarral, ami már megjelent Cd, sőt DVD formátumban is, ezeket a régi Latin szerzeményeket biztosan elnyomjuk közösen, majd megjelenünk külön-külön az új lemezek anyagával, illetve a végén újra együtt. A lemezanyagnak megfelelően Totya műsorában nincs nagyzenekar, de szólisták, pl. hegedű az ő műsorában is helyet kapnak. Élvezetes, színes előadásra lehet számítani.

Lehet ennek az együttműködésnek, illetve koncerteknek esetleg folytatása, vagy korai még erről még beszélni?

TT: Bármennyire is nagy élmény, nekünk zenészeknek és hallgatóknak egyaránt, látni kell, hogy óriási költségei vannak annak, ha majdnem 30 ember egyszerre muzsikál a színpadon. Nagyon komoly mecénások, szponzorok nélkül ez vállalhatatlan. Rendszeressé tenni gyakorlatilag lehetetlen, talán önkormányzatok tudják ennek felvállalni az anyagi terheit, egy-egy nagyobb ünnep alkalmával. Rajtunk nem múlik, az biztos.

Külön-külön, más-más stúdióban vettétek fel az anyagot. Beleszagoltatok-e egymás munkájába menet közben, vagy mindenki a saját dolgaival volt elfoglalva?

TT: Ezúttal kimondottan törekedtünk arra, hogy ne presszionáljuk egymást. Dolgoztunk már együtt nem egyszer, ezúttal tényleg arról szólt a történet, hogy mindenki magában, egyedül dolgozik, magával és saját anyagával foglalkozik. Egészen konkrétan, én pl.csak a master cd-jét hallottam először Totyának.

Akkor sikerült meglepnetek egymást.

TT: Abszolút mértékben.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform-ban jelent meg.)