Nem Marcel Coenen nevétől hangos a rockvilág az biztos, pedig jónéhány - zömében progresszív rock és instrumentális gitár - lemezen hallható nagyszerű játéka. Személy szerint a Lemur Voice nevű progresszív banda kapcsán jegyeztem meg egy életre a hollandus nevét. Nem csinált ugyan forradalmat technikájával, de a Vai, Satriani, Malmsteen kelléktárral fölényesen bánik, és remekül adoptálja mindezt saját, jellegzetes kompozícióiba, melyek zeneiségük okán jóval többet érdemelnek annál, mintsem valakik kimondják rá a "tizenkettő egy tucat gitárvirga" - ítéletet.

Pedig az ítélet, ha látens módon is, de kimondódott, hiszen erősen a "föld alatti" mozgalom bárdistája hősünk.
 
A gitármuzsikák egyik utolsó védelmezője, a Lion Music mégis valamiért úgy gondolta, hogy érdemes pénzt ölni (no nem sokat) egy DVD-be, ezért egy holland klubban megtartott buli teljes egészében rögzítésre került. A "teljes egészében" ezúttal tényleg szó szerint értendő. Talán érdemes lett volna a film elkészítésekor a számok között rendre elnyúló, meghitt, családi idillt egy kicsit megvagdosni, hiszen a színpadra invitált számos muzsikus cimbora komótos ki-és bevonulása nem pörgeti fel a koncertet, ami összességében is inkább hangversenyre hasonlít a többnyire statikus előadás és halk közönség miatt. Nyilván sportszerűtlen egy alacsony költségvetésű anyagon számonkérni a kép és hang (2.0 sztereo) tökéletességét, ezért  csak annyit mondok: mindkettő bőven az élvezhetőségi küszöb fölött van. Az igazi élményt azonban a zenei anyag nyújtja. Marcel eddigi pályafutásának (Lemur Voice, Sun Caged, Guitartalk) legjobbjai szólalnak meg általam teljesen ismeretlen, de végtelenül profi holland muzsikusok tolmácsolásában. A banda másodgitárosa is olyanokat penget unisono-ban a főnökkel, hogy csak pislogtam. Marcel ugyan a főszereplő, de nem egy Mr. Ego, így egy pillanatra sincs olyan érzése az embernek, hogy önmaga előretolásával rátelepedne a közreműködőkre. (Ami egyébként nagy szerencséjük is egyben, hiszen a gityós rendesen meghízott az évek során…) Van itt minden, angyali énekkel kísért ballada, csakúgy, mint death metal, neoklasszikus speed, funk-rock, prog-rock, csipetnyi jazz, sőt slusszpoénként a Rooster (AIC) és a Still Of The Night is felhangzik, ám ha a leírtakból úgy is tűnik, egyáltalán nem  zagyvalék amit hallunk. Egy szimpatikus muzsikus jutalomjátéka, amely az első percétől az utolsóig a Zene iránt érzett alázatáról és szeretetéről szól.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 148. számában jelent meg.)