A "Live in Athens" a 2005-ös európai turnét örökíti meg, amit sajnos nem sikerült megnéznem (abban az időben külföldi tanulmányiammal voltam elfoglalva). Éppen ezért nem kis izgatottsággal ültem a TV elé; reménykedtem, hogy - amennyire lehetséges - meg tudom majd idézni a kényszerűségből kihagyott budapesti koncert hangulatát (2005. február 16, Wigwam). Nem tudom, hogy a résztvevők által kb. 500 főre becsült magyar közönség (ami hozzánk képest elég tisztességes szám!) hogy bulizta végig a koncertet, de a DVD megtekintése után azt kell mondjam, a görög közönség mindenképp dicséretet érdemel; egyrészt dugig megtömték az egyébként nem túl nagy termet, másrészt, már a koncert legelejétől fogva teli torokból üvöltötték a dalokat, legalábbis a fogós refréneket.

Az FW zenéjének egészen egyedi, varázslatos atmoszférája van; egy fájdalmas, melankolikus világot idéz meg, amiből azért még nem veszett el teljesen az élet igenlése. Talán a borongós, esős Seattle "nagy" bandái ilyen zenét játszottak volna, ha rendesen megtanulnak zenélni és nem válik számukra ideológiai kérdéssé a híres elődök megtagadása. Az FW sajátos stílusából eredően nem a szapora, beindulós nótákról híres, a DVD mégis egészen modernül, kifejezetten vastagon szólal meg. A tendencia elég egyértelmű és következetes, a csapat idővel egyre szigorúbb. Nem mondom, hogy nem tudnék elképzelni több és technikásabb gitárszólót, de az embernek valahogy még sincs kínzó hiányérzete, hiszen a zene - főleg ritmikailag - nagyon is összetett.

A produkcióról annyit kell tudni, hogy a hangminőség kifejezetten jó, bár a zene csak sztereó 2.0-ban hallgatható. A színpadkép elég spártai (pedig a koncert Athénban volt, he-he), a zenészek is egyszerű utcai ruhában, amúgy sallangmentesen nyomják. Sajnos a kameramunka nagyon gyenge, olykor kapkodó és a kép zavaróan sokszor életlen. Summa summarum, kis költségvetésű kiadvánnyal van dolgunk. Még szerencse, hogy a zene bőven kárpótol minket.

Véleményem szerint a szetlista erős, elég szerencsésen lett összeválogatva, bár lehetett volna egy kicsit hosszabb (kicsit kevesebb, mint másfél óra). A John Arch (első énekes) rajongóknak azonban mindenképpen rossz hír, hogy az első három albumról egyetlen nóta se került bele. A Ray Alder korszak lemezei nagyjából arányosan képviseltetik magukat, a legutóbbi "X" korong (2004) nincs éppen túlexponálva; erről összesen három dalt hallhatunk. Ray Alder egyébként amellett, hogy zseniálisan énekel, kiváló frontember is. Verbálisan nem kommunikál sokat a közönséggel, de végig nagyon "együtt van" a zenével.

Az együttes magját jelen esetben a Jim Matheos (gitár, zenei agy), Ray Alder (ének), és Joey Vera (basszus) által alkotott trió képezi. Az utóbbi hihetetlen energiával bőgőzi végig a koncertet, bár az idétlen kis mohikán taraj miatt alig ismertem föl. A hangzást lényegesen erősíti Fran Aresti régi-új gitáros közreműködése, a nem éppen gyakori (vagy bonyolult) szólók többségét is ő játsza. Sajnos Mark Zondert, az egészen egyéni stílusú dobost most Nick D'Virgilio (Spock's Beard) helyettesíti, de soha rosszabb cserejátékossal ne legyen dolgunk! Igazi csemege, hogy az első ráadásban megjelenik a "Disconnected" (2000) című albumon is besegítő Kevin Moore (ex-Dream Theater). Istenem! Mennyire hiányzik nekem a jó Álomszinházból!

A DVD beszerzését (ha mégoly nagy nehézségekbe ütköznék is) mindenképpen ajánlom azoknak, akik vonzódnak a komorabb hangvételű, atmoszférikus progresszív metálhoz. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha a hangulat elkap, az FW majdnem úgy el tud varázsolni, mint a legjobb Pink Floyd lemezek. Az pedig nagy szó!

Tartuffe