Alapból szimpatikus nekem a gót misztika és a metal párosítása, más kérdés, hogy ennek a sötét tónusnak a zenei megjelenítésével és kényes ízlésvilágommal még a stílus legnagyobbjai sem találják meg a közös nevezőt. Ezen persze ők nyilván kevesebbet bosszankodnak, mint én, de meg is érdemlem, fene a válogatós fajtámat!

Itt van pl. a Therion. Sokszor határoztam el, hogy most aztán tényleg megszeretem őket. Amikor megjelent a Lemuria/Sirius B monstre anyag töbször is nekikszaladtam, hiszen egyik legnagyobb rock-torok Mats Levén jelenléte számomra már önmagában is garancia. Arról nem is beszélve, hogy a Therion főnök Christoffer Johnsson mára olyan csapatot szervezett maga köré, ahol a dobos (!) Peter Karlsson a főnök saját bevallása szerint is lényegesen jobb gitáros mint ő...

A jelenlegi Therion tehát csúcsmuzsikusokat foglalkoztat, de ennek ellenére még a legutóbbi, a hazai és nemzetközi szaksajtóban agyondícsért Gothic Kabbala sem bírt általam eredeti gyáriba' megvásárolódni, ami ugye egyértelmű jele a távolságtartásnak.

Összességében azt mondhatom; a dalokon nem éreztem az átütő erőt. Kórussal és nagyzenekarral kiegészült teátrális hangzás esetén illik pedig az égnek a földdel összeszakadni, ez mégis elmaradt, legalábbis ott, ahol én ültem, vagy feküdtem. (Állva nem szoktam zenét hallgatni, csak koncerten.) Szerényen jegyzem meg, hogy rendelkezem némi jártassággal a klasszikus zenét illetően, ezért én nem ájulok el automatikusan attól, ha egy metalzenekar operás éneket és nyomokban klasszikus zenei hangulatokat tartalmazó parafrázisokat alkalmaz. A klasszikus kabarétréfát idézve tehát a Therion-nál azt éreztem, hogy "ván válámi, de nem áz igázi!"

A Gothic Live begyüjtése viszont nem volt kérdés. Miután a DVD előzetese (jó ám, hogy van YouTube!) egy olyan filmminőséget, kameramunkát, színpadképet és hangzást mutatott, amivel még egy Manhattan koncert is élvezhető lenne (50 másodpercig), rendeltem is meg a cuccost. Két audio CD és a DVD összesen kevesebb, mint 5000 pénzért, hogy úgy mondjam, több mint felhasználóbarát.

A koncert vérprofi, olyan hangzással, hogy még az általam kevésbé erősnek tartott dalok is újjászületnek. A színpadkép a koncert végére csonkig égő gyergyákkal inkább színházra emlékeztet, mint koncertre, de ez nem baj; a Therion megjelenésében is közel áll a színházhoz. A tagok és vendégénekesek nem az utcai szerkóban vonulnak be, legálábbis nem hiszem, hogy pl. az ex-King Diamond dobos Snowy Shaw ebben az ördögi hacukában (lásd képünk) elmenne a gyerekért az oviba.

Mint kiderült, nem vagyok die-hard Therionista, de egy ilyen színvonalú anyagot rockrajongónak, hacsak nem kezd azonnal öklendezni a grandiózus/operás/gót stílusjegyek hallatán, nagyon kár kihagynia.

Túrisas