Na, itt aztán tényleg nem nagyon kell magyarázkodni, meg szabadkozni! Olyan, mint a Peugeot reklám; ott nyomul a sok ratyi papírverda, míg egyszer csak megjelenik a 407-es, mindenkinek kuss, és bemondják a szlogent: "a játéknak vége..."

Tehát a dolgok jelenlegi állása szerint szeptember 22-én a játéknak vége, jön Uli Jon Roth Sky gitárja (4 oktávos, saját fejlesztésű hangszere) és új lemeze "Under A Dark Sky" címmel, a ratyi papírverdák meg húzhatnak a vérbe.

Megerősödött a lemezfelhozatal az utolsó negyedévre, de azért még a legminőségibb anyagokban is kimutatható egy-két százalék állományjavító, emulgeáló ez-az.

Uli Roth azonban biotermék, igazi művészember, a kortárs zeneművészet integráns része. Nincs senki, akinek árnyékában, vagy jelenlétében szégyenkeznie kellene, és ezt nem csak a rock-szcénára, hanem úgy általában a zeneművészet egészére értem.

Az egykori Scorpions gitáros (teljes tudatossággal távozott még azelőtt, hogy világsztár lehetett volna) kiállásában is igazi művész-féle, talán néhányan össze is nevetnek a háta mögött, ahogy egy német (NDK) indián, egy középkori vándorcigány és D'Artagnan közös halmazaként megjelenik a színpadon (tuti, hogy otthon is ezt a gúnyát hordja), de nincs jelentősége, ők sehol nem lesznek, amikor Uli Roth gitárjátéka még inspirálni fogja az erre fogékony kiválasztottakat. A lemezei bookletjében lejegyzett gondolataiban, szabadverseiben leginkább, de még - hál' Istennek csak nagyon ritkán - zenei megnyilvánulásaibanm is tettenérhető, hogy ő ugyan köztünk, de mégsem egészen ebben a világban él. A "Prelude In Space Minor" szerzeménye (Preludium Űr-mollban) valószínű, hogy csak kicsi zöld emberkéknek mond valamit, mi majd 2700-ban értjük meg. Most még én, a fanatikus is arra hajlok, hogy egyszerűen csak szar. Mekkorát fogok nézni halálom után, amikor majd globálisan látom az űr-moll géniuszát...

Félretéve a pátoszt, a világ egyik legjobb gitárosa ő. Amikor bluest játszik, játékában érződik Hendrix hónaljszaga, az igazi mosdatlan, koszos blues-pontatlanság, amikor pedig a maga rajzolta partitúrából kelti életre halálpontosan a harminckettedeket és arpeggio-kat, minden hang steril és a végletekig kigyakorolt. Tessék a YouTube-on minderről megbizonyosodni!

Nincs most kiemelt lemez, vagy dal, ami az ügyeletes kedvencem lenne, Uli Jon Roth művészete egészében az, már napok óta. Ha valaki mégis gyorsan ismerkedni akar különös világával, akkor hallgassa meg a Best Of lemezét, ebben minden megtalálható, ami igazán ő.

Hányat is kell még aludni 22-ig?

Túrisas