Kiadó:
Lion Music

Honlapok:
www.rogerstaffelbach.com
myspace.com/angelofedenband

Zenészek:

Carsten Schulz - ének
Roger Staffelbach - gitár
Mistheria - billentyűk
Steve Di Giorgio - bőgő
Rami Ali - dobok

Vendégzenészek:
John West, David Shankle, Ferdy Doernberg

Egy 14 éves svájci kamasz éppen beleunt a trombitaleckéibe, amikor meghallotta Yngwie Malmsteen "Trilogy" (1986) című lemezét. Ezzel el is dőlt a sorsa. Gyorsan beszerzett egy gitárt, és különböző iskolákban tökéletesítve hangszertudását (pl. a neves "Guitar Institute Of Technology"-ban) elindult a nagy kedvenc nyomdokain. Staffelbach már a 90-es évek második fele óta viszonylag ismert gitárosnak számít, miután Vitalij Kuprij billentyűvirtuózzal megalapította a neo-klasszikus/progresszív Artension-t.

Hősünk több mint 10 éves iparosmunka után most jutott el odáig, hogy saját anyaggal álljon elő. Elég tartózkodóan, sőt némi előítélettel vágtam bele a lemez végighallgatásába, mert az Artension-ben nyújtott teljesítménye egyáltalán nem varázsolt el, ráadásul magával az Artension-nel is úgy vagyok, hogy aki hallotta az első két lemezt, az hallotta az összes többit is. Én általában óvatosan bánok az ilyen cimkézéssel, de a Kuprij-Staffelbach páros már nekem is az "öncélú és érdektelen magamutogatás" kategóriába tartozik.

Mindezek után az "Angel Of Eden" kellemes meglepetést okozott. Amit hallottam, persze nem ért váratlanul, hiszen a szokásos neo-klasszikus ihletésű, jellegzetesen európai hangulatú speed power dörrent meg a hangfalakban, de sokkal jobb minőségben, lényegesen szerethetőbb formában, mint a mostanára már végérvényesen ellaposodott Artension esetében. Ebben nem elhanyagolható szerepe van az karcos torkú Carsten Schulz-nak (Evidence One, Domain) és a Kuprijnál lényegesen higgadtabb olasz billentyűsnek, Mistheriának.

Nyilván nem meglepő, hogy Staffelbach most sem tudott (vagy akart) kilépni abból a bűvkörből, ami 14 éves kora óta fogva tartja. Na, nem olyan durván Malmsteen epigon, mint mondjuk Joe Stump (Reign Of Terror), de az önálló zenei gondolatokat nála is csak egy hyperérzékeny gyógyszerészmérleg mutatná ki. A "The End Of Forever" két gyengébb kompozíciót leszámítva (Into The Black, Stampede) kimondottan élvezetes; tartalmaz három instrumentális számot (Return Of The Pharao - Pt. I és Pt. II., Towards The Light), és a végére - nahát, ki gondolta volna? - jutott egy Malmsteen klasszikus is (You Don't Remember, I'll Never Forget).

Amíg a Mester gyengélkedik (ld. Perpetual Flame - "…Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!"), addig meg kell elégednünk a tanítványokkal. A Malmsteen-dublőrök között pedig Staffelbach önálló lemezével komoly pozíciót harcolt ki magának.

Tartuffe