Itt és most tényleg minden nagyon összejött. Az utóbbi időben mozdultam rá erőből a görögökre, a Premonition lemez újrafelfedezése kapcsán, a koncert előtti hétvégén kaptam kézhez a Premonition Live koncert DVD-t, ami levert lábról és csillapíthatatlan függőséget okozott, aztán néhány nap elteltével már a Diesel (ex-E) Klubban kellett szolgálattételre jelentkeznem, hogy az újság akkreditáltjaként hirdessem az evangéliumot (euangelion - jó hír) a népeknek

Kiknek? Miféle népeknek? Érdekel ez egyáltalán bárkit is?

Ha koncertszervező lennék, azt hiszem, most szarnék bele az egészbe. Pedig az elővételben vásárolt jegyekhez hozzácsapták gratis a Firewind legutóbbi, Premonition című anyagát, így szinte ingyen lehetett (volna) megnézni őket.

Az igényesen és ízlésesen átalakított klubba lépve már a kimondottan tehetséges zenészekből álló, és meggyőző, élvezetes produkcióval előrukkoló finn, (néha) hörgő-power metal Kiuas-szal találtam magam szemben. A köztünk (a zenekar és köztem) álló néhány embert közönségnek nevezni csak olyan aránytévesztéssel lehet, ahogy mondjuk a naptáros picsát közéleti tényezőnek. A helyzet később is csak nagyon kicsit javult. Elfogadom, koncertbőség, meg hogy a heavy metal underground műfaj, ráadásul pánik van, zuhan a tőzsde, és lehet, hogy valahol most mutálódik éppen a madár és emberi influenza vírus, de 100, azaz száz fizető néző akkor is vicc, és nincs rá elfogadható magyarázat. Az igazolatlanul hiányzó, legalább 400 ember pedig készítse ki a pad szélére az ellenőrzőjét.

A magyar heavy metal csapatoknak, kiváltképp az öntudatosoknak és a kritikára mindig rosszul reagáló mimóza-lelkűeknek lett volna leginkább kötelező a továbbképzés és mesterkurzus. Láttak volna versenyképes kiállást, színpadi megjelenést, és úgy általában, csontig hatoló profizmust, "ennyi embernek nem érdemes"-nyavalygás nélkül.

A néhány szemlélődő szimpátiájának elnyeréséért úgy küzdöttek a hellének, mintha az életük múlt volna rajta. A mi szimpátiánkért kellett persze a legkevésbé harcolni. Akik ott voltak, azok vélhetően nagyon is tisztában voltak azzal, hogy Európa egyik legerősebb klasszikus heavy metal csapata a Firewind, ahol az elismert és virtuóz Gus G. nemcsak jó gitáros, de szenzációs dalszerző is. Meglepetésként érhetett viszont néhány felkészületlen rajongót, hogy a másodgitáros/billentyűs Bob Katsionis is világszínvonalú zenész (mit neki, ha headbang közben egyszerre kell gitáron és a klaviatúrán is halálpontosan és gyorsan játszani, azért van a haja és két keze...).

Féltettük ugyan az énekes Apollót a közelmúlt lemondott koncertjeit okozó torokgyulladásáért, de még az Eldritch koncertje alatt, a csaknem üres nézőteret derűsen szemlélő Katsionis megnyugtatott, hogy nem kell parázni.

Nem is kellett. A DVD programtól szinte csak számsorrendben eltérő műsor nekem hibátlan volt, Apollo (a művészetek istene…) fáradhatatlan irányítása mellett a legkisebb üresjárat nélkül küldött a padlóra. Ki kell mondjam, hogy a Firewind zeneileg sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint a trónbitorló és egydimenziós Hammerfall. Ott póz, szögecs, itt muzikalitás és dalok, amelyek közül legalább tíz örökzöld rocksláger lehetne, ha egy kicsivel több pénz lenne mögöttük. (Idekívánkozik a megjegyzés, hogy pengetőt azért nem tudtak adni, mert 3 db volt nekik biztosítva koncertenként.)

Végezetül pedig meg kell említsem, hogy az olasz Eldritch El Nino lemeze ugyan nekem örök kedvencem, de ezúttal előzenekarként, ezzel a minősíthetetlen torz/hangos megszólalással, nálam most csak időhúzó szerepet töltöttek be.

Túrisas