Honlapok:
goncalo-pereira.blogspot.com
myspace.com/goncalopereira

Legalább egy éve készülök arra, hogy az egyik nagy személyes kedvencem, Goncalo Pereira valamelyik kiadványáról közzéteszek itt egy szösszenetet, de akárhányszor hozzáfogtam, mindig becsődöltem. Nem akarok túlzásokba esni, de egy ilyen zseniális gitáros illő méltatásához legalább Arany Jánoshoz hasonló szókinccsel kellene rendelkezni. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy elegendő lesz egy tény- és adatszerű cikket megírnom; akit érdekel, az úgyis rá fog mozdulni. S akkor beszél majd a zene magáért: szebben és meggyőzőbben minden cirkalmas fogalmazásnál.

Pereira barátunk kivételes tehetségű gitáros, énekes, zeneszerző, hangmérnök, producer, valamint a Portugáliában nagy népszerűségnek örvendő Blister nevű rockzenekar oszlopos tagja (a Blister nagyjából olyasmi, mint a Cult). Nagy példaképei között megtaláljuk Pereira honfitársát, Carlos "Ezerujjú" Paredes-t, a nemrég elhunyt legendás klasszikus gitárost (érdemes megnézni Pereira tolmácsolásában Paredes "Movimento Perpetuo" című darabját: vids.myspace.com/index.cfm), de Steve Vai (talán őt leginkább), Joe Satriani, és Paul Gilbert mestereket is.

A DVD-n megtekinthető koncerten az első igazi tipikusan gitárhősködő, shredder lemezről (Tricot No Pais Das Maravilhas - 1998) egyetlen nótát játszanak (éppen egy jazz-es lassút = "Tarutiri"), míg a másik két album (Upgrade - 1999 és GoncaloPereira@g_spot - 2004) nagyjából egyenlő arányban képviselteti magát. Az "Upgrade" egyébként király egy lemez, de sajnos a hangzás még nem a legtökéletesebb, ami viszont a furcsa című "GoncaloPereira@g_spot"-ot illeti, az minden gitárbuzinak kötelező, aki a Vai, Satriani, MacAlpine, stb. féle zenékre erektál (vagy nedvesedik)! Ez a faszi mindent tud a hangszerről, amit tudni kell, lehet, vagy érdemes. Ráadásul a Mindenható kiváló, igazi mediterrán dallamérzékkel áldotta meg.

A kép- és hanghordozó "live" részét a festői Liszabonban, egy sokkal kevésbé festői HardClub nevű rock-lebujban vették föl. Pereirát a Blister zenészei kísérték kiegészülve Nelson Canoa billentyűssel. A nemes egyszerűséggel csak Dikk névre hallgató bőgős hangszere nagyon szépen dörmög (lásd: "Sessao Geleia": hmm, ideális sound!), Mauros Ramos dobos pedig végig ötletesen, változatosan veri a ritmusokat. Nyilván itt élik ki azt, amit a sarkos, kő egyszerű rockzenét játszó anyabandában nem tudnak.

Eléggé kis költségvetésű kiadványról van egyébként szó, nagyjából két mozgó és két fix kamerával. Az utóbbiak közül a dobosra irányított végig homályos, a többi csak olykor-olykor veszíti el a fókuszt. A látvány tehát nem éppen szemkápráztató (és akkor még finoman fogalmaztam). Szerencsére a hangminőség végig jó; elvégre is Pereira hangmérnök!

Elvileg a játékidő két és fél óra, de ebből a koncert sajnos csak egy szűk órácska (se). Van azonban sok interjú, egy stúdió "körút" és egy oktató rész, ahol Pereira dalról-dalra sorra veszi a legérdekesebb hangszeres "fogásokat". Gitárosoknak külön ajánlom a fönt már említett "Tarutiri"-ban a kombinált visszhangosított tapping és hangerőgomb-manipuláló technikát. Nem árt, ha valaki tud portugálul, de szerencsére vannak angol föliratok.

Ha "melegen" nem is (talán Túrisas kolléga), de lelkesen mindenképpen ajánlom a hat- (olykor hét)-húros csodahangszer szerelmeseinek, hogy szánják rá a pénzt, időt, energiát, és ismerkedjenek meg ezzel a Pereira gyerekkel. A csalódás kizárva.

Tartuffe