Stratovarius: Polaris (2009)

Kiadó:
Edel / earMUSIC

Honlapok:
www.stratovarius.com
myspace.com/officialstratovarius

Hát, kérem, ezt a CD értékelést kénytelen vagyok egy vallomással kezdeni. A Strató "Deep Unkown" című két számos kislemezének megjelenésekor azt jósoltam, hogy az új album tuti biztos az év tíz legjobb lemezei közt végzi majd. Az egész anyag ismeretében most azt kell mondjam, ebben már egyáltalán nem vagyok biztos.

Nem tudnám megmondani, hogy valójában mi történt. Amikor a hízott napközis arcú új gitáros bemutatkozott, a szék mellé ültem meglepetésemben. Hihetetlenül jól nyomta! Az általa jegyzett kislemezes dalok nagyon sütöttek, csak úgy ontották a friss, új lendületet. A stúdióban azonban majdnem mindenki saját dalokkal érkezett. Valami miatt pedig a szólókban sem lett túl hangsúlyos a fiatal Kupiainen játéka, sokszor inkább Jens Johansson került előtérbe, aki három nótát is hozott, ráadásul nem a legjobbakat (3, 4, 5).

Egyes kritikusok szerint a basszer, Lauri Porra a ludas, pedig rajta elverni a por(rá)t nem tisztességes dolog. Egyrészt nem olyan rosszak az általa jegyzett számok (2, 6, 9, 10, 11), másrészt ő - aki a jazzben legalább olyan otthonos, mint a fémes zene világában - még csak most bontogatja szárnyait metál himnuszok szerzése ügyében. Mondjuk Juhani Malmberg gitáros mellett (Kotipelto, TunnelVision) lehetett kupálódni rendesen.

Hangszeresen természetesen a "Polaris" a lehető legmagasabb színvonalat képviseli, de egyelőre még nem rázódott, csiszolódott össze tökéletesen az ígéretes régi/új csapat. Én megelőlegezem nekik a bizalmat a következő lemezre, egyidejűleg azzal a javaslattal élvén, hogy az eleddig teljesen Tolkki által uralt dalszerzésben dolgozzanak közösen, és hagyják leginkább a Kupiainen - Koteipelto párost érvényesülni.

Ha az év  lemeze már nem is lesz, ez az anyag azt mindenképpen bebizonyította, hogy van élet Tolkki után, sőt... Lehet, hogy a Polaris nem ér még föl a Strató klasszikusokkal, de a zenei tehetség és a lendületes teremtő energiák már dolgoznak ... és szerintem jobban, mint a Revolution Renaissance-nál.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika