Ez az a koncert, amit akár még egy évvel ezelőtt is, gondolkodás nélkül hagytam volna ki. Odáig rendben, hogy évek óta folyamatosan fogy a dallamigényem, karcosodom, cserzik a bőröm, szorul a kezem ökölbe, az AOR pedig – érdemei elismerése mellett - messze kerülget, de hogy jegyet váltsak egy death metal koncertre, ahol az énekes torkát egyetlen lekottázható hang sem hagyja el másfél óra alatt, ráadásul ez a torok valami felfoghatatlan módon egy nőben lakozik, - hát az kizárt volt a közelmúltig.

Ősellenség persze semmiképen nem volt, sőt az Amott testvérek gitárjátékával én már régen barátságot ápolok, de valahányszor tettem egy lépést feléjük és Angela Gossow "dalra" fakadt, azonnal kettőt léptem vissza ijedten. Éreztem én pedig ott nagyon is a tálentumot, de Angela újra és újra csak lenyűgözni tudott (ahogy a  mindent elpusztító tornádó nyűgözi le az embert), zenei élményt adni nem. Már-már úgy volt, hogy csak felhajtok Japánból egy karaoke Arch Enemy anyagot és a vokálsávokra majd odaképzelem a Testament bölényét, Chuck Billyt, de szerencsére a "Rise Of The Tyrant" lemeznél (kritika itt) átszakadt a gát. Az olyan dalok, mint a "Blood  On Your Hands", "I Will Live Again", "The Day You Died", valamint a lemez turnéján, Tokióban rögzített zseniális DVD (kritika itt) meggyőztek. 

Ez odáig vezetett, hogy a koncerten már egy voltam a rajongók közül, aki önfeledten énekelte a koncerkezdő "Blood…" kiállását, hogyaszongya: "Re-mem-ber!", bár azt megjegyzem, hogy az "éneklés" az én esetemben is inkább csak analógia…

Lehetett rá számítani, hogy a Diesel Club rogyásig megtelik, de (pápa)szemesnek áll a világ, így egy ügyes helyezkedéssel kombinált csalafintasággal, pár perc elteltével már színpadmagasságban ültem a keverőpult előtti korláton, jó másfél méterrel az igencsak derekasan beinduló tömeg feje fölött. Hiába, no, a rutin…

Az előzenekarként bemelegítő dán Mercenary sikere abszolút megérdemelt, egy percig nem volt az az érzése az embernek, hogy epizodistákat lát a főzenekar előtt, akik a nyomasztó érdektelenségből mihamarabb a zuhany alá igyekeznek. Nyomasztó, sőt egyáltalán semmiféle érdektelenség nem volt, a nekik jutott bő háromnegyed óra alatt precízen, kigyakoroltan, hatásosan nyomták el a műsorukat, a modern, billentyűvel megtámogatott dallamos/hörgős zúzalékot. A Mercenary tehetséges, jó bandát képez. (Copyright: Fülig Jimmy)

Az átszerelési időben nőtt a várakozás, több fronton is. A csapat mellett epedve vártuk a frisslevegő-befújást is, ami a kezdeti szaporaság után, a hőfok emelkedésével fordítottan arányosan, ritkulni kezdett. Gyöngyöző homlokkal (hónaljjal) fogadtuk így a zenekart, akik mindezzel keveset törődve hihetetlen aprításba kezdtek az első perctől, a full teltház felfokozott hangulatától kísérve.

A DVD-t ismerőknek nem lehetett sok meglepő a szetlistában. Még a zenei alapra megkomponált dobszóló, a testvérek gitárszólói is mind hangról-hangra stimmeltek, bár az itt beiktatott "I Will Live Again" (!!!) a tokiói programban nem szerepelt. Igaz, az viszont jóval hosszabb volt ennél…

Angela emberi arca sem maradt rejtve, az átkötő szövegeket vidáman, közvetlenül, ha nem lenne ebben a kontextusban teljesen abszurd és idegen, azt is mondhatnám, kislányos pajkossággal mondta. Az egyik pillanatban még udvariasan, nevetgélve megkérte az előtte dohányzó faszkalapot, hogy legyen kedves és ne, mert rosszat tesz a hangjának(!), a következőben pedig már ment is lefelé a föld alá, hogy a legmélyebb bugyorból hozzon nekünk üzenetet. (Én a helyében ezen a hangon kértem volna a dohányzás felfüggesztését is, akkor tuti, hogy a Népligetben, de talán az egész IX. kerületben nem akad halandó, aki mindezt megkockáztatja. )

Egyetlen problémám a hangerővel volt. Tisztán, de olyan elemi erővel szólt a motyó, hogy ez – legalábbis nálam – már az élvezhetőség rovására ment. A csodálatos gitárharmóniák és a külön-külön is lenyűgöző gitárjáték vált sokszor kivehetetlenné ezáltal.

Ha lett volna nálam egy füldugó, akkor ez az egyik legütősebb koncertélmény lehetett volna a közelmúltból, akkor még amiatt sem morogtam volna, hogy időközben Christopher Amott félhosszú haja is elveszett… 
 
Túrisas