Érdekelt volna a ciprusi metal, de elérésükre esélyünk sem volt. A beszámolók alapján viszont a WV egy tehetséges csapatnak tűnik. Ha így van, még úgyis találkozunk.

Tracedawn. Fene megeszi a finn zeneoktatást! Csókoltatom a világszerte megsüvegelt Kodály-módszerünket, azaz az óvodától kezdődő tudatos, (nép)zenei nevelést, de a tény mégiscsak az, hogy hazánkban a fiatalság 99%-a szarja le nagyívben a szolmizációt, és – sajnos, de ez van – a kodályi pedagógiát. Rockolni viszont szeret(ne), de kellő pedagógiai alapok és megfelelő infrastruktúra nélkül ez sem megy. Ott kint viszont felismerték, hogy a rock nem mumus, sőt ha rajta keresztül nyitottá válik a fiatal a zeneelméletre, de akár a nemzeti népdalkincs ápolására is, akkor nincs mese, tolni kell bele a pénzt államilag is. Naná!

Ennek köszönhetően a pofátlanul fiatal, tizenéves gyerekek, olyan profi produkcióval álltak elő, hogy az a honi körülmények között elképzelhetetlen. Nem voltak egyéniek, a COB szelleme végig ott lebegett felettük, de az látszott, hogy akármelyik muzsikus lazán besétálhatna egy énekórát megtartani, bármelyik hazai általános, de esetleg még középiskolába is. Nálunk meg klimaxos, kiégett zenetanárok verik a padot a hangvillájukkal, unottan, hogyaszongya: "Béreslegény, jól megrakd a szekered". Sokat időztem talán az előzenekarnál, de nekem ez az este a magasabbrendű finn zenepedagógiáról szólt, persze a főzenekart is beleértve.

Nyilván nem várható el a Strato állva maradt tagságától, hogy csődként kommunikálja Tolkki hiányát, de csupán a zenekar egyik volt gitárosának minősíteni, aki nem is volt alapító tag, - hmmm, az igazságmagva mellett is durva csúsztatás. Főleg, hogy a koncert is csupa-csupa Tolkki slágerre épült, ami az egyetlen megfejtése volt a totális érdektelenség elkerülésének. Nem rossz az új lemez, de teljes, kifejtősebb bemutatása, sajátságos stage diving (strato-tagok lehajigálása a színpadról) lehetőségével fenyegetett.

Tudták tehát, hogy mi kell a népnek (Tolkki dalok), a slágerek előadásába pedig nem lehetett belekötni. Az új gitáros mindent tud a hangszerén, a fiatal finn gitárosok szériatartozékai, azaz a virtuozitás, fölényes, laza hangszerkezelés, dög, hiánytalanul rendelkezésére állnak. Gyengébb teljesítményt egyedül Kotipelto mutatott, meg-megszenvedett a magasabb hangokért, azonban ez sem volt még kínos kategóriájú.  

Johansson most sem tűnt józannak, Bach értelmezésének maligán foka is több volt a megengedettnél, de ő még katatón állapotban is alázna egy csomó billentyűst. Nehezen tudok nyomasztóbbat elképzelni egy basszusszólónál (még a Mr. Big koncerten is untam - bocs!), de Lauri Porra olyat villantott, hogy az este egyik legizgalmasabb zenei élményét jelentette számomra. Igen, megint csak a zeneoktatás, mivel kizárt, hogy Lauri így született, még ha a látottak ezt is sugallták.

Stratovarius best of, tökéletes előadásban, de már a múlt varázsa nélkül. Voltak, vannak, de hogy lesznek-e, ezt a következő lemez fogja eldönteni. Dalszerzésben egyelőre Tolkki poros nyomában sem nagyon járnak.

A koncerten készült képekért köszönet a-cslp.hu oldalnak.

Túrisas