Ha Mustaine egy-egy nóta között tart néhány másodperces, jogos szünetet, hogy a pillanatok alatt rátapadó fehér ing és teste közé befújjon egy kis hűsítő levegőt, ha  kapunk egy röpke nyolcujjas tapping bemutatót a'la Broderick, meg egy alibi Drover dobszólót, akkor a műsor ugyanennyi nótával már pont másfél óra lett volna, a fórumozók pedig nem recitálhatnák, hogy "Mustaine monnyon le, 75 perc, az hakni".

Lehet persze 75 perces, és annál is rövidebb haknikat is tolni, parasztvakítással, jópofizással, felesleges közönségénekeltetéssel, kérdezzük csak meg Tony Kakko-t (Sonata Arctica), aki vélhetően most írja a nagydoktoriját ebben a témakörben.

Itt nem erről volt szó, hanem az egykor sületlennek tűnő névből kinövő legendához méltó pusztításról. Egy gyilkos koncentrátumot kaptunk felesleges hígítás nélkül. A 75 perces hakni és a Megadeth pesti műsora között pont akkora volt a különbség, mint két ugyanakkora darabka extrudált kenyér ill. baklava kalóriatömegében.

Azokat a vádakat sem értem, hogy ramatyul és halkan szólt a cucc. Ahol én álltam (keverőtől balra, már a szellősebb sorokban), arányos és hangos volt, pedig higgyétek el, kevesebb dologtól rettegek jobban, mint amikor koncerteken felbukkan a "Hangkása-szörny" és  - hamm! - elnyeli a hangszereket.

Ha a "Tornado Of Souls"-ban nem hallom Broderick szólóját kristálytisztán, közvetlen előtte pedig a nagybetűs Ritmusgitáros játékát, aki ráadásul egy technikailag nagyon nehéz riffre énekel, magam is elkenődtem volna, mint lószar a fakerék alatt, de ezt hál' Istennek nem kellett megtapasztalni. Néhány nóta után rendesen dörrent a motyó, legalábbis azon az akusztikailag szerencsésen kialakított négyzetméteren, ahol álltam.

A baj nem jár egyedül, így a fórumozóktól azt is meg kellett tudni, hogy a rövid és szarul szóló hakni mellett ráadásul nincs is jó hangja Mustainnek! Azt a betyár mindenit, tényleg!

Nem tartanám jó ötletnek kiosztani rá Jézus szerepét a "Jesus Christ Superstar"-ból, de ez a hang, vagy inkább az összezárt és megerőszakolt hangképző szervekből kipréselt meleg levegő 1983 óta védjegye a csapatnak, az meg már tényleg nem oszt, nem szoroz, hogy ez a szegény meleg levegő alkalmanként és a kor előrehaladtával esetleg még nehezebben tör utat Mustaine rezonátorüregének örökre zárt rendszeréből.

Tömény, zsír "best of" program volt, majdnem teltháznyi fanatikussal, meg közöttük  ezek szerint egy csomó csalódóval. Életveszélyes a jelenlegi felállás, nem érzem, hogy bárki is hiányozna, főleg úgy, hogy valami megmagyarázhatatlanul perverz módon Friedman jelenlegi dolgait is csípem, maradjon csak Japánban popperkedni, Pitrelli pedig nem volt igazán soha idevaló, az ő terepe nem a thrash.

Az előzenekarok sem csupán a kötelező időhúzás szerepére voltak kárhoztatva, rendesen odatették magukat, kiállásban, produkcióban is élvezeteset nyújtottak, ráadásul tessék elképzelni, ez a csúnya, "ördögvezetős" Dez Fafara még a középső ujját is kinyújtotta felénk, amitől néhány galamblelkületű rocker láthatóan frusztrált lett. A mozdulat egyébként ab ovo türhőség, de azért kezeljük már helyén a dolgokat, nem az öt órai teán voltunk…

A képekért külön köszönet Savafannak és a  www.a-cslp.hu oldalnak.

Túrisas

P.S.: Nézzétek már meg ugyan, hogy Chris Broderick, hogy játszik klasszikusokat akusztikus gitáron, pengető nélkül! Klikk