Jópár éve tudatosan figyelemmel kísérjük az éves zenei kínálatot, de nem emlékszem ilyen bőséges fölhozatalra, ilyen bámulatosan izmos mezőnyre. Már az első hónapokban kiderült, hogy az esztendő az átlagnál gazdagabb lesz figyelemreméltó megjelenésekben. Nagyjából októberre nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogunk beleférni az eddig megszokott Top 10-es keretbe, ezért elhatároztuk, hogy idén kivételesen 15 album szerepelhet a legjobbak listáján. Először kegyes csalásnak tűnt az egész, de mikor láttuk, hogy a legjobbak közül éppen csak kimaradt lemezek bármelyik év 10-es listájára fölkerülhetnének, egyszerűen beláttuk a dolog szükségszerűségét.

A bőség zavarával küzdöttünk tehát, sokszor hetekig, olykor hónapokig maradtak lemezek elfekvőben, sőt olyan is akadt, amit szerettünk volna, vagy éppen illett volna megírni, de egyszerűen nem jutottunk el odáig (ez mondjuk inkább Túrisasra jellemző). Az a féltucatnyi olvasó, aki rendszeresen látogat minket, joggal kérhetné számon rajtunk például az új Iron Maiden-t, Helloween-t, Motörhead-et, vagy Steve Lukather-t – elvégre nem obskurus garázsbandákról, elsőlemezes előadókról van szó. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezt a naplót mi más, teljes embert kívánó hivatás teljesítése mellett és mindössze ketten írjuk! Jellemző, hogy akik eddig közvetlen környezetünkből beszólogattak, egyetlen szalonképes lemezkritikával sem tudtak előállni, pedig próbáltuk őket motiválni.

Bár ars poeticánk szerint lehet objektív értékítéletet hozni egy albumról, és erre mindenáron törekedni kell, kétségkívül szerepet játszanak bizonyos személyes – ha úgy tetszik: szubjektív – szempontok is. Azt pl. nem olyan rettenetesen nehéz belőni, hogy melyik 15 lemez tetszett legjobban, de azt már igen, hogy pontosan milyen sorrendben kerüljenek rögzítésre az adott listán belül. Ezért a helyezések nem abszolút értéket képviselnek, még akkor sem, ha tükröznek egyfajta védhető, következetesen alkalmazott logikát.

Tartuffe

Lehet-e olyan anyagot beküldeni a TOP 15-be, amit nem is hallottunk? Már hogy a rákba ne, hiszen itt mi írjuk a szabályokat! Többek között ezért is tudok lelkesedni a saját tulajdonú blogunkért. Nincs megfelelési kényszer, még a kommenteket is cenzúrázhatjuk, ha akarjuk. Hurrá! Eddig még nem akartuk, de ha majd akarjuk, akkor csak egy laza, skrupulusok nélküli "delete", és volt komment, nincs komment! Itt mindent lehet, és legrosszabb esetben is csak Tartuffe-fel kerekedik vitám, ami persze önmagában is elég, főleg, ha anglicizmusoknak akar teljesen félrevezető magyar jelentéstartalmakat adni, ugye, -- de ezt most hagyjuk, ünnep van.

Egyszerű módszert találtam ki az idén. Felsoroltam azokat a zenekarokat, amelyeket az iPod memóriája, mint legtöbbet játszott felvételeket megmutatott nekem, én pedig tudomásul vettem, mint megfellebbezhetetlen igazságot, hiszen nem szoktam kölcsönadni a készséget. Amit nagyon szeret az ember, azt többet hallgatja, mint amit csak kevésbé szeret. Van ebben valami, nem?

A Fair Warning CD/DVD még nincs meg, de egy 3 perces trailer alapján tiszteletjeggyel ment a listába, és csupán az önuralmam segített, hogy ne törjön ismeretlenül is előrébb. És megint van magyar zene! Both Miklós olyan tehetség, aki csak nagyon ritkán születik. Akkora tehetség, hogy még 2010 egyik legirritálóbb dalával (Tulipános) együtt is az élbolyba került. A koncerten pedig meggyőződtem arról, hogy így képtelenség gitározni és érezni a Zenét. Nagy felfedezés a The Poodles, akiket eddig a nevük miatt kerültem. Ha pedig Hendrix új (!!!) lemezt ad ki 2010-ben, akkor már tényleg minden lehetséges. Jövőre talán én is benne leszek a Top 15-ben. Úgy legyen!

Túrisas

Toplisták

1. Orphaned Land: The Never Ending Way Of OrwarriOr

A heavy metal sokak szerint agresszív zene, mégis itt tört ki leglátványosabban a világbéke. Zsidó-arab-keresztény zenei fúzió Izraelből. Nem biztos, hogy ortodox zsidó bulikon ők a legkeresettebb formáció, de Tartuffe-el mi nem is sok ilyet tartunk, úgyhogy ráharaptunk ezerrel.

2. Rage: Strings To A Web

A 2010-es listám első helyét február elején még felelőtlenség lenne betölteni, de ahhoz a földnek az éggel kellene összeszakadni, hogy a "Strings To A Web" a csúfos kudarcot jelentő negyedik - Uram, Teremtőm! -, esetleg ötödik (!!!) helyre csússzon vissza. Mostanában gond nélkül szokott az ég a földdel összeszakadni, lassan a tengerszint fölött 80 méterrel is ajánlott cölöpökre építkezni, de a Smolski-művek egyelőre még kozmikus erőkkel szemben is megingathatatlan.

3. Napra: Holdvilágos

A dionysosrising blog teljes tekintélyével "ex cathedra" a következőt jelenti ki: Ha valaki azt mondaná, hogy Both Miklós nem páratlan tehetség, sőt gitárjátéka, szerzeményei és énekhangja is átlagos, a Napra zenekar pedig nem lenyűgözően zenei – anathema sit!

4. Accept: Blood Of The Nations

A legtöbb metal zenész idei listáján ennek a lemeznek bérelt helye van. Nem véletlen. Szegény UDO hányszor vághatta már vérvörös fejjel ezt a lemezt a falhoz, amikor otthonában senki nem látta, s miközben azt mondogatta, hogy "az Accept-hagyaték kizárólagos örököse vagyok, az Accept-hagyaték kizárólagos örököse vagyok…"

5. Extreme: Take Us Alive DVD

"Trying so hard to keep up with the Joneses" – kezdi meg a programot Gary, amire az egész csarnok üvölti vissza a "Running a rat racing won by our noses" sorokat. - Állat! Én szemmel láthatóan öregszem, ők szemmel láthatóan fiatalodnak. Nincs tehát igazság, de legalább vannak zseniális mai koncertek, régi legendáktól. Fekete körmű Nuno pedig újra tanít bennünket.

6. Avantasia: The Wicked Symphony & Angel Of Babylon

A már nyilvánosságra hozott toplistákon nem nagyon látom Tóbiás művét. Akkor lehet, hogy mi vagyunk hülyék és hallunk mást, mint amit kellene? Mindenesetre ez kétlemeznyi slágerparádé, zseniális dalokkal, énekesekkel és hangszeres játékkal. OK, erős év volt, de annyira nem, hogy egy ilyen megjelenés így elsikkadjon.

7. Kiuas: Lustdriven

Kurva jó, tesztoszteron-metal. Végre valami, amiben nem nő énekel. A finn Rage.

8. Paul Gilbert: Fuzz Universe

Az instrumentális gitárlemezek pedig sokasodjanak és hajtsák uralmuk alá a Földet!  Viva la Virga!!!
 
9. Firewind: Days Of Defiance

Gus G. prima primissima. Hogy a túróba tudja az Ozzy menedzsment mindig kiturkálni a legjobbat a legjobbak közül?

10. Star One: Victims Of The Modern Age

A lemez lényegének logikai képlete: S c P, azaz Arjen Lucassen (subjectum) van (copula) tehetséges (praedicatum).

11. Avenged Sevenfold: Nightmare

Utáltam, mert digó, ratyi, ellenszenves kinézet, meg trend, meg mittudoménmi. Csakhogy hosszú távon nem lehet utálni őket, annyira jók.

12. Spiritual Beggars: Return To Zero

Amott. Nem helyhatározó, hanem Michael. Illetve annyiban mégis, hogy ahol ő gitározik (Arch Enemy, Carcass, stb.), ott már garantált az ízes-dallamos minőségi gitárjáték és zseniális dalok.

13. Slipknot: (sic)nesses DVD

80.000 ember és pusztítás. Ráadásul egyre zeneibb a produkció, úgyhogy nem szállt el az összes remény...

14. Kamelot: Poetry For The Poisoned

Megfigyeltem, hogy azok a zenekarok, akik folyamatosan tágítják zenei határaikat és mernek nagyok lenni, azok nem feltétlen kapnak elismerést a szakmától. "Túl operás, túl összetett" - ilyesmi "bűnöket" mertek elkövetni az idei új lemezükkel a kritikusok szerint. Még szerencse, hogy mi is azok vagyunk, így legalább néha igazságot szolgáltatunk.

15. Jimi Hendrix: Valleys Of Neptun

Új lemez!!! Értitek??? Én sem, de meggyőztek a dalok és a minőség. Lehet, hogy jövőre lesz új Paganini vagy Tinódi Lantos is. Nekem mindegy, ha ennyire jó, csont nélkül beveszem.

Túrisas

1. Anthriel: The Pathway

Ezek a finnek nem bírnak magukkal: megint durrantottak egy hatalmasat. Na, nem úgy! Fogták magukat és elkészítették az év legjobb SymphonyX albumát. Ez önmagában még gúnyos kritikának is tűnhetne, de ismerve a neo-klasszikus progresszió Michael Romeo mester által megszabott zsinórmértékét, ilyen pontosan belőni az adott paramétereket óriási bravúr.

2. Darkwater: Where Stories End

Talán nem etalon, biztosan nem is stílusteremtő, de a progresszív metál műfaj egyik legértékesebb megjelenése az idén. Kifogástalan! Markus Sigfridsson némileg elkedvetlenített az új 7days anyaggal, de bőven kárpótolva érzem magam, ha ezt a lemezt hallgatom. Újra és újra és újra…

3. Spock's Beard: X

Spock szakállára! Neal Morse ide vagy oda (manapság inkább oda), ez a lemez nagyon jól sikerült, s ezt nem csak azért mondom, mert a progresszív rock öregfiúi alighanem az év koncertjét adták az A38-as Hajón. Rajtuk kívül ki tud még egy közönséges névsorolvasásból remekbeszabott balladát írni (Their Names Escape Me)?!

4. Division By Zero: Independent Harmony

Egyesek szerint a progresszív műfaj egysíkúvá, kiszámíthatóvá vált, és akkor jön – valljuk be: elég valószínűtlen helyről – egy olyan egyéni hang, ami legalább annyira ékes cáfolata ennek, mint amennyire ismeretlen még a szaksajtó számára is. Az Opeth, Riverside és Dream Theater rajongók egyszerre, egymással nemes versengésben kellene, hogy lehidaljanak a DBZ lengyel gárdája előtt.

5. Myrath: Desert Call

Még januárban írtam: "Kétségem sincs afelől, hogy a 'Sivatagi hívószó' úgy fogja elnáspágolni a 2010-es mezőnyt…, mint Hannibál az elbizakodott római túlerőt a cannaei csatában." Honnan tudhattam volna, hogy az irgalmatlanul erős mezőny csúnyán rám cáfol? A Myrath végül nem náspágolt el senkit, de azért bérelt helye van ezen a listán.

6. Orphaned Land: The Neverending Way Of ORWarriOr

Vallási szempontból totál zagyvaság, de zeneileg a metál és a közel-keleti népzene izgalmas, tökéletesen arányos egyvelege. Aprólékosan kidolgozott remekmű Izráelből. Ezerszer inkább ez, mint a klezmer! Nem könnyű hallgatni, de még nehezebb nem hallgatni.

7. Avenged Sevenfold: Nightmare

Méltó mementója a tragikus körülmények közt fiatalon elhunyt Jimmy "The Rev" Sullivan rövid, de tartalmas munkásságának. Lehet, hogy a régi rajongókat megosztotta az új album, de már az első héten 162,500 darabot árultak belőle csak az USÁ-ban. Ritka, amikor a The Billboard 200-as listájának első helyére olyan zene kerül, amelyik történetesen érdemes is rá.

8. Avantasia: The Wicked Symphony & Angel Of Babylon

Mivel a két lemez egy trilógia része, és mert együtt jelentek meg, értelmetlen lenne külön-külön kezelni őket. Bámulatos teljesítmény két albumra való ilyen minőségi anyagot megírni. Tobias Sammet a "The Wicked Trilogy"-val biztos helyet szerzett magának a Metal Hall Of Fame-ben. Ha nem így lesz, halálom után visszajövök kísérteni minden egyes igénytelen tahót.

9. Dreyelands: Rooms Of Revelation

A lemez megjelenéséig kis hazánk valóban kiszáradt földnek (Dry Lands) tűnt, de Horváth András Ádám és zenésztársai bebizonyították, hogy nemzetközi szinten is vállalható, figyelemreméltó alkotásokra vagyunk képesek. Pontosabban ők. Csak így tovább!

10. Urbandux: ElevenEleven

Alig több 40 percnél, de üresjáratok nélkül, telis-teli tömör, jól eltalált, fülbemászó nótákkal. Az enyhén szólva kevéssé ismert spanyol-svéd csapat nagyon összekapta magát, és nem kis meglepetést okozva – bár teljesen megérdemelten – jutott be az év legjobbjai közé.

11. Rage: Strings To A Web

A Smolski-Wagner szerzőpáros egyszerűen nem tud hibázni, viszont képes még önmagát is túlszárnyalni. A tavalyelőtti "Carved In Stone" sem volt gyenge, de az új anyag a remekbeszabott epikus "Empty Hollow"-val és a bónusz koncert DVD-vel együtt garantált K. O.

12. Star One: Victims Of The Modern Age

Arjen A. Lucassen ezerarcú és döbbenetesen termékeny zeneszerző, aki ebbe a projektbe most beleadott apait-anyait. Ebben tényleg benne van minden, amiért szeretjük, de legalábbis tiszteljük őt. Sőt több is, mert a neves közreműködők (pl. Russell Allen, Damian Wilson) sem voltak restek legjobb formájukat nyújtva hozzátenni azt a bizonyos pluszt.

13. James LaBrie: Static Impulse

Manapság divat LaBrie-t pocskolni – "Jó ez a DT, csak ne ez a nyafka csóka énekelne benne!" Néhány gyengébb próbálkozás után (Mulmuzzler) LaBrie most jól megfelelt a kritikus hangokra. Nagy mázli, hogy a sors összehozta szerzőtársával, Matt Guillory-val, akit viszont én szeretnék évek óta Rudess helyén látni.

14. Creation's End: A New Beginning

James LaBrie új albuma mellett a mostanában elég híg amerikai progresszív metál színtér legpofásabb, legversenyképesebb terméke. Mindkettőben erősen benne van az egyébként olasz származású gitáros, Marco Sfogli két istenáldotta jó keze. Vajon mindez csak a véletlen műve lenne?

15. Aspera: Ripples

Nem hibátlan album, és voltaképp olyan lemezeket szorított ki a listáról, amelyek objektíve jobbak nála (pl. Vanden Plas: Seraphic Clockwork), de egyszerűen nem lehet nem értékelni, ha 19-20 éves süldő legények így kezelik hangszereiket, és ilyen szakosan komponálnak komplex dalokat.

Tartuffe

Éppen csak lemaradók és figyelemreméltó megjelenések

The Poodles: No Quarter Live
Soulspell: Labyrinth Of Truth
Fair Warning: Talking Ain't Enough... Live

Túrisas

Vanden Plas: Seraphic Clockwork
Empty Tremor: Iridium
Haken: Aquarius
Soulspell: Labyrinth Of Truths
Anaxes: Antithesis
Radiance: The Burning Sun
Lee Ritenour: 6 String Theory
Disdain: Leave This World
Firewind: Days Of Defiance
Angra: Aqua
Section A: Sacrifice
InnerWish: No Turning Back
Circle II Circle: Consequence Of Power
Masterplan: Time To Be King
Golden Resurrection: Glory To My King
Eric Johnson: Up Close
Allen/Lande: The Showdown
Kamelot: Poetry For The Poisoned
Joe Satriani: Black Swans And Wormhole Wizzards
Seventh Wonder: The Great Escape
7days: Into Forever

Tartuffe

Az év 3 legjobb koncertje

Rage (Diesel)
Napra (Szeged)
Megadeth (PeCsa)

Túrisas

Spock’s Beard (A 38)
Rage (Diesel)
Paul Gilbert (Diesel)

Tartuffe